Egyszer fent, egyszer lent

Egyszer fent, egyszer lent

MEGOSZTÁS

Felemás Mecsek Rallye-t tudhat a háta mögött a PSZA Motorsport csapata, három versenyzőjük közül, csak az egyik páros láthatta meg a pécsi Széchényi István téren felállított céldobogót.

Szabó Árpád csapatkoordinátor közel három éves kihagyás után újra versenyautóba ült és a csapat által jól ismert Mészáros Zsolt féle Peugeot 208 R2-őt állította csatasorba és Bodogán Balázst kérte fel, hogy végezze le a navigátori szerepköröket.

„Azért választottuk ezt a versenyt, mert a csapat számára nem volt nagyon megterhelő, hogy én itt kiesek a munkából és a Mészáros Zsolt autóját is itt tudtam megkapni, hiszen a Rallye2 nem indult a versenyen” – kezdte a beszámolót Szabó Árpád, majd hozzátette. „Sajnos nem tartott sokáig a visszatérésünk, mert a második gyorsasági szakaszon az abaligeti fordulót elmértem és becsúsztunk egy árokba. Sajnálom, hogy így alakult, mert a pénteki esti szakaszt nagyon élveztük, szerettük volna a jókedvet átvinni a szombati napra is. A nézők nagyon segítőkészek voltak, gyorsan visszaraktak minket az útra, de mivel azt gondoltuk a hűtő megsérült, inkább kiálltunk. Az időellenőrző után sikerült megjavítani az autót, de mivel sok idő telt el, így kikéstük az időnket és fel kellett adnunk a versenyt.”

Berta László autójával nagyon sokat küzdött és dolgozott a csapat, hogy végre összeálljon. Ezen a versenyen apró műszaki hibák jöttek csak elő és végre sikerült az autót bevinni a célba.

„A kiesésünk miatt természetesen szomorú vagyok, hiszen szerettünk volna többet menni és a szurkolóinknak többet mutatni magunkból, de ahogy az egyik szemem sír a másik közben nevet, hiszen sok erőfeszítésünknek hála végre Berta Laci bevitte a kis Citroent a célba. Laci és mi is boldogok vagyunk és várjuk a folytatást” – tette hozzá Árpi.

Amilyen jól alakult eddig Helembai „Csikar” Zsolt éve, most olyan rosszul végződött. Az ötödik szakaszig még ott voltak a P12-es kategória második helyén lőtávolságban a dobogó legtetejétől, ám a következő szakaszon felborultak és nekik is fel kellett adni a versenyt.

„Zsolti végig nagyon jó eredményeket produkált a Mecsekben, de sajnos az egyik kanyarban nem adta ki és felborult. Kevés időnk van a Veszprém Rallye-ig, de mindent meg fogunk tenni, hogy ott állhasson a rajtban, hiszen nagyon jól áll a bajnokságban” – zárta a beszélgetést Árpi.

Köszönjük a támogatóinknak: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Fornád Trans Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Mogacél Kft., Arthand System Kft., Handball Family Bt., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., Fúzió Elektrotechnika Kft., Millers Oils Hungary, Hankook Racing Tyres, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, SFR Parts Kft., Eurokardán Kft., Mobil Vizsgáztató Kft., SZRV Racing Kft., Primun Go Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., BPracing.hu, Interpasszív Kft., Truckport Hungary Kft., Ten-Line Kft., Kulcsár-System Kft., MNASZ Tehetséggondozó Program.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ