
A PSZA Motorsport népes csapattal, összesen 14 párossal vág neki az 59. Mecsek Rallye-nak. A csapat számára külön öröm, hogy ezúttal ismét minden kategóriában képviselteti magát versenyzőkkel, így rendkívül sokszínű mezőnyben szurkolhatnak a csapatnak.

„Nagyon örülünk annak, hogy ismét minden kategóriában tudunk párosokat indítani. Több visszatérő versenyzőnk is van, ami különösen pozitív számunkra” – mondta Szabó Árpád, a PSZA Motorsport csapatvezetője.

A Rally1 mezőnyében ismét rajthoz áll Vince Ferenc, akinek ugyan a versenyhétvége előtt egészségügyi problémái adódtak, de sikerült rendezni a helyzetet, így ott lehet a rajtnál.

A Peugeot Kupában is erős lesz a csapat jelenléte. Hibján Joci, Zagyva Dorka és Teller Antal is a PSZA Motorsport színeiben indul, így a kupa mezőnyének jelentős részét a csapat versenyzői alkotják.

A P13-as kategóriában tovább bővült a csapat létszáma, hiszen Bodogán Ferenc visszatér a csapat által épített versenyautóval, emellett Csikar és Hinger Dávid is rajthoz áll.

A Historic mezőnyben szintén örömteli visszatérésnek lehetünk tanúi, hiszen ismét versenybe száll a csapat korábbi meghatározó versenyzője, Csukovics István. Szombathelyi Péteréknek a Moldovában elszenvedett baleset után sikerült időben helyreállítaniuk az autójukat, és Hankó László és Kiscsatári Imre is a PSZA Motorsportot erősíti majd. Szintén nagy várakozás övezi Zsolnai Józsefék szereplését, akik korábbi Ladájukat egy Toyota versenyautóra cserélték, és új technikájukkal vágnak neki a mecseki kihívásoknak.

A Rally2 mezőnyében a megszokott PSZA Motorsport-párosok állnak rajthoz. Ott lesz a Moldova Rallye győztese, Békési Richárd, valamint Endrődi László és Furák Ádám is.

„Bízunk benne, hogy ismét sikeres hétvégét zárhatunk. Az előrejelzések szerint ideális versenyidő várható, nem lesz túl meleg, ami kedvezhet a versenyzőknek és a nézőknek egyaránt. A szervezők nagyon jó pályákat állítottak össze, így minden adott egy kiváló versenyhétvégéhez” – tette hozzá Szabó Árpád.

A PSZA Motorsport minden szurkolót vár a gyorsasági szakaszok mellett és a szervizparkban is, ahol személyesen is találkozhatnak a csapat versenyzőivel és munkatársaival.

Köszönet a csapat együttműködő partnereinek: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft.,Doboz és Acélszerkezet Kft., Hankook Racing tyre, SZRV Racing Kft., SCS Épitőipari Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., ECON Consulting Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., Tbázis.hu, Millers Oils Hungary, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., Flash Kft., GN Group Kft., Vinex Plus Hungary Zrt., Kormosadi.hu, BPracing.hu, Ten-Line Kft., Better and Better Bt.















