Teszt versenynek tökéletes

Teszt versenynek tökéletes

MEGOSZTÁS

A Mitropa Kupa ötödik és kategóriája második helyén zárta a 2018-as Rebenland Rallye-t a CREDOBUS – LPWMSport csapata a Lovász Pál – Kürti Tamás – Hyundai i20 R5 trió.

Mondhatjuk tökéletesen indult minden, a srácok a mostoha időjárás ellenére szép autózással a Kupa harmadik helyén autóztak, volt egy szakasz sikerük is, amit összehasonlítva Hadik András osztrák bajnokságban futott idejéhez, egész jó fejlődést mutat.

„Jó napon vagyunk túl, az autó is tökéletesen működik és a gumiválasztásunk is jól sült el”összegezte az első nap történéseit Lovász Pál, majd hozzátette: „Nagyon élveztük az egész napot Tomival, maximálisan elégedett vagyok a teljesítményünkkel.”

A verseny utolsó napjára megérkezett az eső, ami még komolyabb összpontosítást igényelt. A fiúk az első gyorson megforogtak és tolatniuk is kellett és ezzel lecsúsztak a képzeletbeli dobogóról, de nem adták fel. Szinte a végéig a Mitropa Kupa negyedik helyén autóztak, ám a vége előtt picivel kaptak kilencven másodperc időbüntetést, amivel visszacsúsztak az ötödik helyre.

„Fantasztikus verseny volt, maximálisan elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel. Nagyon tetszik ez a fajta kihívás, ezt tartom az igazi rallye-nak. Nagyon erős mezőnybe cseppentünk, de az autó és a csapat is remekül működött. Úgy érzem nem vallottunk szégyent annak ellenére, hogy hármat tudtunk menni a pályabejáráson” értékelte a versenyt a CREDOBUS – LPWMSport pilótája Lovász Pál.

A csapat tökéletes teszt versenyen van túl, hasonló időjárásra, de jóval magasabb átlagsebességre számíthat, az egy hét múlva kezdődő Országos Rallye Bajnokság szezonnyitóján az Eger Rallye-n.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ