Végre a dobogó legfelső fokán

Végre a dobogó legfelső fokán

MEGOSZTÁS

A veszprémi futamon beteljesült Kurtos Robi és Fridrik Gergő álma. Addig mondogatták, hogy már csak a Production Cup első helye hiányzik idén a repertoárból, hogy végül meg is kaparintották.

Végre összejött a hőn áhított első hely?

– Igen, mellénk szegődött a szerencse. Az első körben mindegyik pálya jó volt, de a második szériában már mély nyomokban haladtunk, viszont ennek ellenére is szuperül éreztük magunkat. Nagyobb technikai problémánk nem adódott menet közben. Na jó, egy defektet azért összeszedtünk, mert hogy nézett volna ki, hogy csak úgy átcsorgunk a következő gyorsra és adjad neki. Mi szépen becsületesen begyűjtöttük a defektet, mint ahogy tavaly is. A nyolcas gyors vége előtt éreztem, hogy kezd irányíthatatlan lenni a kocsi, de azért legurultam, azonnal kereket cseréltünk etapon és folytattuk.

Kikapcsolódtatok… és még elsők is lettetek?

– Pihentünk, tesztelni is volt időnk, a verseny is jól sikerült. Mi kell ennél több?! Jó ez most túl szép így, mert azért leütöttük egy helyen a hátulját, és az egyik lengőkar tartója eltört, így a bölcsőből kitört egy darab. Attól féltünk, hogy szét fog menni, de kibírta. Más műszaki gonddal nem kellett bajlódni hála. A teszt is sokat jelentett, hogy legalább három kört autózhattunk. Valamint átprogramoztuk a kocsit aszfaltról murvára, aztán húztunk vissza a többiekhez a strandra.

Akkor a nyaralás része is megvolt?

– Igen, majdnem minden úgy alakult, ahogy a nagy könyvben meg van írva, meg ahogy előtte terveztük. Volt egy kis móka, kacagás, bandázás, Balaton…szerintem elég jó hangulatban telt az egész hetünk a családdal és a csapattal együtt. Kellenek az ilyen versenyek is, ahol kicsit vannak lazább napok, eleget melózik mindenki a hétköznapokon. Már megérdemeltük. Köszönöm a klassz hetet a családnak, a csapatnak…és a navigátoromnak, hogy ilyen klassz az összhang köztünk. Na persze a szurkolóknak is köszönünk mindent, hiszen értük is csináljuk.

Most szombaton pedig Bózsván lehet veletek találkozni?

– Igen, most hétvégén lesz a Bózsva Piknik szombaton, ami délután kettőkor fog kezdődni, és valószínűleg másnap hajnalig tart az „ereszdelahajam”. Mert, hogy itt az autóversenyzés népszerűsítése lesz a fő program, kicsit közelebb hozni az autókhoz és a versenyzőkhöz a nézőket és a szurkolókat. Természetesen mi most is, mint minden évben ott leszünk, és szeretettel várunk mindenkit, aki még nem járt Bózsván, vagy ezen a rendezvényen, azt azért, aki igen, azt meg azért. Vasárnap pedig Rali3 verseny, úgyhogy el ne felejtsétek ezt sem.

Reklámpartnerünk:

East Motorsport; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; Rex Bau Kft.; Perla-X Kft.; Jancsika; ZRP Építőipari Kft.; DREXLER TRAFFIC Bt.; Fakitermelő és Feldolgozó Kft.; New Foam System Hungary Kft.

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Máté Zsolt / www.rvo.hu

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ