Van, amikor rövid a féktáv…

Van, amikor rövid a féktáv…

MEGOSZTÁS

Nagyon vágyott már Hibján Joci és Szollár Csabi egy „kerek egész” futamra, de ezt a Mecsek sem adta meg sajnos részükre.

 Mi történt veletek az első napon, hogy szuperraliztatok?

– Már az első nap sem úgy alakult, ahogy elterveztük, pedig a tesztünk jól sikerült. Mégis tovább állítgattuk, és tesztelgettük a Fordot, de már élesben, míg egy rövid féktávon vezetési hibát követtem el… és becsúsztunk. Igaz visszatettek minket az útra, és leginkább „lemezkárunk” volt, amit a szervizben orvosoltak a srácok. Hazamenni mégsem szerettünk volna, ezért a szuperrali mellett döntöttünk végül.

Célba értetek, de a terv szerint pontokat mentetek volna gyűjteni.

– Annyi mindent szeretne az ember az életben is, mint mi a raliban, de van, hogy nem hullik csak úgy az ölünkbe amire vágyunk. Pedig nem csak várjuk a sült galambot, teszünk érte, küzdünk, csináljuk…és valamiért pont az ellenkezője történik most velünk minden futamon. Lehet, hogy túlzottan hajszolnánk azt a fránya eredményt, és végre csak élvezni kellene a ralizást…nem tudjuk mi a megoldás, de rajta vagyunk, hogy megtaláljuk.

Van, amit azért jobban rendbe kell tenni a Fordon, mert a versenyen csak SOS megoldást kapott?

– Persze, van egy kis teendő vele, ami inkább látványos, ezért is mondtam, hogy lemezkár. Menet közben kiderülhetnek apróságok, amit a szervizben nem vettünk észre, de a folytatásban mégsem korlátozott minket. Mivel szeretjük, ha tökéletes minden, ezért teljes renoválást kap majd a Ford…csak kicsit pihentetjük ezt a projektet.

Mire gondolsz pihentetés alatt?

– Szimplán csak arra, hogy tudni kell merre tovább. Ezért nem is mondanék nagy dolgokat, hiszen még csak most értünk haza a versenyről. A Ford kapott egy szép ponyvát, letakartam…ő is pihenjen, míg átgondoljuk mi miért történik. Aztán ha átrágtuk magunkat az idei év történésein, az is kiderül melyik futamon indulunk legközelebb, addig marad az életünk többi teendőinek elvégzése, mert az élet közben megy tovább.

 Partnereink:

 KOMPRESSZOR VARGA-GH KFT.; SECURITY BÁRÁNY KFT.; GERDA-TRANS KFT.; SZIMITA TRADE KFT.; FEHÉRTÓI CSEMEGE; FEHÉRTÓ-TRANS SNACK KFT.; SMALL-EAST BT.; NYÍRSÉGTEFU 2009 KFT.; NYÍR-TEL KFT.; K+K SPEDIT KFT.; LAKI-SZIG KFT.; CHARON-TRADE KFT.; Szakács és Társai Kft., Gara KAROSSZÉRIA KFT.; FASTRACERS.HU; NYÍR-VAFE KFT.; CSMBT KFT.; ERERKONDI KFT.; hsc MOTOR KFT.; BÁNKA TRANSPORT; BERTI KLAUSZ KFT.; ASONÁJ 2003 Kft.; Axin origó kft.

Szöveg: Tiba Anita

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ