Újra dobogón álltunk!

Újra dobogón álltunk!

MEGOSZTÁS


Újra dobogón álltunk!Harmadik helyen ért célba a Cyprus Ralin a Herczig Norbert – Ferencz Ramón kettős, és ezzel első négy európa-bajnoki futamuk után továbbra is harmadik helyen állnak a bajnokságban, ahol a csapatversenyben a MOL Racing Team a második helyre lépett előre.

Túlélőverseny volt ez is” – kezdte a gyors értékelést Herczig Norbert. „Az előző görög verseny után Cipruson ismét más jellegű pályákkal találkoztunk. A gyors murvás szakaszokon rengeteg éles kő volt, a defektek nagy száma is ennek volt köszönhető. A másik új tapasztalat számunkra a vegyes talajú pályákon autózás volt, néha hajmeresztő élményt jelentett murvagumikkal végsebesség közelében száguldani az aszfalton a hegyekről lefelé. Apróbb hibáink nekünk is voltak, és az utolsó gyorsaságit mi is defekttel fejeztük be, de összességében sikerült az előzetes terv szerint teljesíteni a versenyt. A szerencsével sem álltunk hadilábon, így remek érzés volt újra a dobogón ünnepelni.”

A megszokott stratégiával versenyzett a magyar páros a Cyprus Rallyn. Az első gyorsaságikon óvatosan kezdtek, majd a szombati második körben a pontosított itinerrel már mindhárom szakaszon ötödik időt autóztak, ezzel az első nap végén már az ötödik helyen álltak az összetettben is.

A megszokottól eltérően a ciprusi versenyen a vasárnapi nap volt a nehezebb, és ezúttal a szervezés sem volt tökéletes, így a komoly csúszásokkal is meg kellett küzdeniük a párosoknak. A MOL Racing Team kettőse ezt az akadályt is sikerrel vette, még úgy is, hogy tudták, az esti repülőjáratot is el kell érniük. A tempó tovább nőtt, a problémamentes szakaszokon már negyedik időket autózott a Herczig – Ferenc kettős. A kilences szakaszon aztán becsúszott egy apró hiba, az egyik kanyarban túl nagy volt a sebesség, és az út melletti mélyebb murvában kötött ki a versenyautó. Szerencsére egy újraindítás után sikerült folytatni, az időveszteség sem volt nagy, így nem forgott veszélyben a negyedik hely.

Az utolsó három gyorsaságira a megszokott taktikával készült a csapat. Sikerült ismét gumit spórolniuk a végére, de az előnnyel már nem tudott élni a versenyzőpáros, mert a 11-es szakaszt törölték a szervezők, az utolsó gyorsaságin pedig defektet kaptak. A célba még negyedikként ért be a Herczig – Ferencz duó, ám mögöttük az addig vezető Nasser Al-Attiyah is defektet kapott, a pályán kereket cseréltek, és ezzel visszaestek a negyedik helyre, így a MOL Racing Team versenyzői végül a dobogó harmadik fokán ünnepelhettek.

  

„Álomvilágban élünk, mert az Eb szereplés ezen szakaszán ilyen eredményekre legmerészebb álmainkban sem számítottunk. Az elmúlt versenyeken láttuk, hogy mennyire erős a mezőny, ezért különösen büszkék vagyunk arra, hogy már másodszor állhattunk a dobogóra. Ugyanakkor azt is jól tudjuk, hogy jobb pozícióban vagyunk, mint azt a mi tapasztalatunkkal, vagy inkább tapasztalatlanságunkkal reálisan elérhetünk, de ezek az eredmények erőt adnak nekünk. Nagyon örülök, hogy egy dobogós helyezéssel érkezünk az év ötödik versenyére, ami ezúttal nem az Eb következő futama lesz, hanem a Veszprém Rali, ahol megköszönhetjük a támogatóinknak és a szurkolóknak azt a segítséget, amivel el tudtuk érni ezeket a fantasztikus eredményeket” – mondta a célban Herczig Norbert.

Negyedik európa-bajnoki versenyén a Cyprus Rallyn már másodszor állt dobogóra a csapat két versenyzője, és könnyű észrevenni, hogy mindkét alkalommal a MOL új versenyüzemanyagával, a MOL Hi5-val versenyeztek, amivel a görögországi futamhoz hasonlóan, most is dinamikusabb és erősebb volt a Skoda Fabia R5. Szakmai szempontból azt is érdemes megjegyezni, hogy a Pirelli abroncsokat használó párosok közt Herczig Norberték voltak a leggyorsabbak Cipruson. A csapat egy kis pihenő után készül a következő versenyre, a Veszprém Rallyra, az Eb program pedig július 20-án folytatódik a Rally di Roma Capitaléval.

during the 2018 European Rally Championship ERC Cyprus Rally, from june 15 to 17 at Larnaca, Cyprus – Photo Gregory Lenormand / DPPI

A Cyprus Rally végeredménye:

1. Simos Galatariotis / Antonis Ioannou – Skoda Fabia 1:55:40.2
2. Bruno Magalhaes / Hugo Magalhaes – Skoda Fabia + 0.4
3. Herczig Norbert / Ferencz Ramón – Skoda Fabia + 1:21.4
4. Nasser Al-Attiyah / Matthieu Baumel – Ford Fiesta + 2:27.0
5. Orhan Avcioglu / Burcin Korkmaz – Skoda Fabia +3:05.7
6. Vojtech Stajf / Marcela Ehlová – Skoda Fabia +3:25.1
7. Botka Dávid / Mesterházi Márk– Skoda Fabia +3:38.5
8. Albert von Thurn und Taxis / Bjorn Degandt – Skoda Fabia +3:43.2

A Rali Európa-bajnokság versenyei:

2018. március 22-24. – Azores Airlines Rally – 6. hely
2018. május 3-5. – Rally Islas Canarias – 11. hely
2018. június 1-3. – Acropolis Rally – 2. hely
2018. június 15-17. – Cyprus Rally – 3. hely
2018. július 20-22. – Rally Di Roma Capitale
2018. augusztus 24-26. – Barum Czech Rally Zlín
2018. szeptember 21-23. – Rally Poland
2018. október 12-14. – Rally Liepaja

 

Forrás: MOL Racing Team

matezsoltee

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ