Turán Frigyesnek 2 gyorsasági hiányzott a sikeres befejezéshez

Turán Frigyesnek 2 gyorsasági hiányzott a sikeres befejezéshez

MEGOSZTÁS

51. Mecsek Rallye
Turán Frigyesnek 2 gyorsasági hiányzott a sikeres befejezéshez

Két gyorsaságival a vége előtt egy kicsúszással ért véget az 51. Mecsek Rallye a Turán Motorsport párosa, Turán Frigyes és Bagaméri László számára.
Az első öt páros „lőtávolon” belül volt az 51. Mecsek Rallye zárónapjának elején, az első, Camping-Árpádtető gyorsasági szakaszon Friciék csökkenteni tudták a különbséget közvetlen ellenfeleikkel szemben. A nagy sietségben egy lassítóhoz ugyan hozzáértek, ez meg is látszódott az autón, de az időeredményt ez nem rontotta. Következett a bő 22 km-es Orfű-Pécs szakasz, ami Frici egyik kedvence, legyen bármilyen irányban is. Ezen a pályán, pontosabban egy részén hegyiversenyzőként is sokat ment, így minden méterét nagyon jól ismeri, ennek megfelelően erős tempót diktáltak. Több mint 20 km-t meg is tettek így, amikor mintegy 1,5 km-rel a vége előtt egy jobb kanyarban, a reggeli párától még nedves aszfalton megcsúszott a Ford Fiesta R5-ös, és előbb a bal hátsó sarkával az acélkorláthoz ért, amitől „beforogva” a bal elejével is a korlátnak ütköztek. Mivel megsérült a hűtő is, ezért a Turán-Bagaméri páros számára ezzel véget ért az 51. Mecsek Rallye.

„Sajnálom, hogy így ért véget a versenyünk!” – kezdte Frici. „Szerencsére nem volt ez olyan őrült nagy baleset, bár azt gondolom, hogy a mai napon két jó gyorsaságin lehettünk volna túl. Igaz, az első szakaszon nekimentem egy lassítónak, vesztettünk két-három másodpercet, ami kivett a ritmusból, kicsit a bal első sárvédőt leszakítottuk. A következő gyorsaságin okosan, jól mentünk, a hegyi pálya végén – amit pont nagyon szeretek, ráadásul a fejben is van – elkövettem egy hibát, a határon autóztam és nem kalkuláltam bele, hogy a kanyar külső íve teljesen nedves. Megcsúsztam, a kocsi hátulja hozzáért a korláthoz és ahelyett, hogy lecsúsztunk volna a korlátról, befordította az autó elejét is. Ez megütötte a kocsi elejét, elfolyt a víz a hűtőből, így meg se próbáltuk befejezni a gyorsaságit, azonnal félreálltunk. A szombati nap után már ugyan nem volt lehetőségünk arra, hogy a legelejére odaérjünk, de még a dobogó is elérhető volt. A lassító még nem, de a nedves aszfalt már meggátolt ebben. Egyszerűen túl gyorsan érkeztünk abba a jobb kanyarba, és már nem volt lehetőség a korrekcióra.” – mesélte a történteket Frici.
„Ennek ellenére nem vagyok csalódott, továbbra is kedvelem Pécset és a pécsi versenyeket, a tempónkkal elégedett vagyok, ez most így alakult. A Mecsek Rallye nagyon tetszett, mondtam is a rendezőknek, hogy nagyon jó új pályák voltak, változatos gyorsaságik. Lacival egy versenyre ültünk össze, az évadzáró futamon Ágival folytatjuk” – mondta Frici.
„Nagyon köszönöm a lehetőséget, a felkérést Fricinek és az egész csapatnak, szavakkal elmondhatatlan élmény volt az 51. Mecsek Rallye!” – mondta Bagaméri Laci. „A számunkra utolsó gyorsaságin a korábbiaknál is erősebb tempót jöttünk, de igazából nem éreztem egyszer sem, hogy túlfeszítenénk, mégis megtörtént, ami megtörtént.” – mondta az pécsi hegyipályáról gyalogosan érkező navigátor.
“A bajnokságban az ötödik helyen álltunk, nyerni semmi esélyünk sem volt, és azon kívül, hogy hányadik vagy, tulajdonképpen lényegtelen… Az idei évünk egy pár műszaki hibán elment, illetve egyet Veszprémben én is hibáztam, ahol megütöttük a hűtőnek az elejét. Nem is hibának mondanám, talán szerencsétlenek voltunk, innentől kezdve az gondolom, azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat, hogy a nézőket kiszolgáljuk, és csináljuk azt, amit szeretünk, versenyezzünk” – zárta a Turán Motorsport pilótája.

Forrás: Just Creative

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ