Tegnap az újabb kvalifikációval, és az utolsó versennyel véget ért a gyorsasági autós bajnokság szlovákiai versenyhétvégéje, ahol a Gender Racing Team pilótái ismételten kiugró teljesítményt nyújtottak. Ezúttal egy új név is felkerült a csapat „dicsőségfalára”, egy olyan Úriember személyében, akinek már nagyon kijárt ez a siker!
Egy szerényebb időmérő edzés után egy fantasztikus verseny, ahol az alig egy szezont a háta mögött tudó pilóta, Stern Roland nagyot villantott. Remek taktikával, biztos kézzel pályafutásának első győzelmét aratta kategóriájában és a magyar abszolút értékelésben (!!!), valamit pódiumra álhatott a nemzetközi kiírásban is, egy második hellyel! Így nyilatkozott az érintett az első örömhullámon átesve:
„Egy átlagosnak mondható időmérő edzést hagytunk magunk után vasárnap délelőtt. Megspóroltunk egy szett Hankook abroncsot, és használt, versenyt látott gumival estünk neki a kvalifikációnak, amely nyálkás, párás, kissé csúszós pályán zajlott. Igazából ugyanazt sikerült reprodukálni, ami az előző napon is történt. Teljesen pariban voltunk a kategóriánkban előttünk lévőkkel, a negyedik helyet tudtuk megcsípni használt abroncsokon. A verseny előtti órákban leszakadt az ég, ám úgy tűnt, a futamra már száraz pálya fogad majd bennünket. Nos, nem így történt…
A rajtprocedúra közben ismételten eleredt az eső, és gyorsan realizálódott mindenkiben, hogy itt bizony esőgumikat kell feltenni. Megkezdtük a formációs kört, mely közben néhányan – köztük csapattársam, Rónai Tamás is – igyekeztek elébe menni az eseményeknek, és a felvezető kör végén kijöttek a boxba, garnitúrát váltani. Mi eközben felálltunk a rajtrácsra, és vártuk a kihunyó fényeket, ám legnagyobb meglepetésünkre tíz perccel elhalasztották a rajtot! Őrültek háza kezdődött, hiszen az egyre jobban zuhogó esőben lehetőségünk nyílt büntetés nélkül váltani vizes abroncsokra, és ezáltal „meccsben” lenni, az izmosabb technikákat felvonultató élmezőnnyel. Az új rajt a safety car mögött megtett két kör után ért minket, ahonnan azonnal üldözőbe vettem a Renault kategóriát vezető ellenfelem, és komoly csatákban tartottam magam, sőt erősebb autókat sikerült megelőznöm! Folyt a küzdelem, egyre közelebb kerültem az ellenfelemhez, aki egyszer csak elhibázta magát, és kiszállt a játékból! Látva ezt, én nem vettem vissza, nem lazítottam, épp ellenkezőleg – igyekeztem a határon menni, okulva a Pannónia-ringen elkövetett hibámból.
Úgy érzem, ez sikerült is, konstans körökkel teljesítettük a versenyt, és végre összejött az a győzelem, amit már nagyon-nagyon szerettem volna megélni! Igazán boldog vagyok, köszönöm a csapatomnak a remek autót, az egész hétvégi támogatást! Most kiélvezzük a siker minden pillanatát, de aztán arccal a brnoi futam felé fordulunk, és próbáljuk az itt látottakat, tapasztaltakat átmenteni, és megismételni!” – zárta gondolatmenetét a friss futamgyőztes, aki egyben rekorder is, hiszen mindennemű (!!!) gokartos előmenetel nélkül volt képes átlépni a formaautózás világába – sikerrel!
Eközben Rónai Tamás is szenzációs versenyt futott, és dobogóra mentette a némileg elnézett kerékcserés taktikát, amelynek kiváltó oka a váratlanul eltolt rajtban keresendő:
„A Roland által már vázolt szituációban mi rosszul döntöttünk, ám a szakadó esőben logikus lépésnek tűnt az azonnali, felvezető kör utáni kerékcsere. Ennek hatására, a szabályok értelmében a boxutcából kellett rajtolnom, több másik hasonlóan cselekvő versenyzővel egyetemben. Az utolsó, 16. helyről kezdtem meg a fölzárkózást, nyolc köröm volt minderre a tíz körös versenyben, hiszen az esősnek nyilvánított futamon az első két karikát a safety car mögött kellett megtennünk. Nem igazán örültem az ilyen módon történő startnak, számomra az állórajtnak sokkal nagyobb a sportértéke, és a kihívása is – de ezt volt a versenyirányítás döntése, amit el kellett fogadnom, fogadnunk. A boxutcában előlem rajtoló két F3-as specifikációjú autó nagyon lomhára vette az indulást, így ott már kapásból összeszedtem több mint két másodperc hátrányt, de a már említett nyolc kör alatt sikerült a nagyját ledolgoznom, nyomtam, amennyire csak tudtam, és ez végül a harmadik helyre lett elég.” – nyilatkozta a tehetséges fiatal pilóta, aki annak ellenére, hogy kisebb csodát tett, rendkívül szerényen értékelte önmaga teljesítményét.
Összességében nagyon jó hétvégét zárt Tóth Gender Tamás csapata, és minden fronton versenyben van a végelszámolást illetően is. Folytatás hamarosan, Csehországban, a Moto GP futamokból már jól ismert Autodrom Brno legendás aszfaltcsíkján!