Sok kudarc után jár egy kis öröm

Sok kudarc után jár egy kis öröm

MEGOSZTÁS

 A Mecsek Ralin mindenki bízott az esőmentes versenyzésben, ahogy Hibján Joci és Szollár Csabi is, de az ősz megviccelte a mezőnyt. A strapás versenyen még így is negyedik helyen végeztek a fiúk a Peugeot kupában.

 Szép az a negyedi hely is… nem?

– Nagyon nehéz körülmények között versenyeztünk a Mecsekben. Annak örülök, hogy a Riskó Danival végre tudtunk kicsit csatázgatni, újra volt egy kis sikerélményünk. De egyébként, ahogy mondtam, nem is voltunk gyorsak, ezért nem teljesen vagyok elégedett továbbra sem az eredménnyel. Nyilván szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen sajnos sokan kiestek. Így kerültünk a Peugeot Kupa negyedik helyére.

Mesélnél a büntetésekről?

– Végig hibátlanul mentünk, mondjuk a fél perc büntetésünk nem azt mutatja – nevet Joci. Lassító rombolásért kaptuk, a kocsin ilyenkor mindig látunk nyomokat, ha nem is észleljük, hogy hozzáértünk a gumikhoz. Most nem találtunk ilyen sérüléseket, ettől függetlenül lehet súroltuk. Illetve kikéstünk, és azért is járt a bünti. Tehát akkor úgy mondom a kocsi hibátlanul ment, mi pedig begyűjtöttünk pár bakit menet közben. Technikai problémánk egyáltalán nem volt. Alapjában véve jól éreztük magunkat, próbáltunk alkalmazkodni a körülményekhez, így nézve szép a helyezésünk.

Bejött az eltervezett stratégiátok?

– A taktikánk annyi volt, hogy menjünk stabilan, semmilyen kockáztatás nem fér már bele az idei versenyeinkbe. Rengeteg kudarc ért minket, ezért most kicsit visszafogottabbak vagyunk. Az eredmény is nézőpont kérdése, elégedettnek kell lennünk, hiszen célba értünk, jól éreztük magunkat, és minden rendben volt. Persze ez már nem a régi pécsi futam a kedvenc szakaszaimmal, azok azért hiányoznak, de most ezeket kellett teljesíteni.

Jöhet az utolsó nagy csata, a Nyíregyháza-Zemplén Rali?

– Várjuk már, hiszen nekünk ez helyi versenynek számít. Néztük a kiírást, kemény lesz az tuti, rengeteg kilométerrel. Nem fogunk erőlködni, gyűjteni akarjuk még mindig a kilométereket, próbálunk összeszokni, mert nehezebb a Peugeotból kezes bárányt csinálni, mint a Citroenből. A következő szezon lebeg kicsit a szemünk előtt, hogy időben teszteljünk, kicsit több időt szánni az előkészületekre, jobban ráhangolódni a versenyekre. Teljesen kikapcsolni, nem a hétköznapok problémáira és a munkára próbálunk majd koncentrálni. Egy könnyebb évre számítunk, amibe belefér egy gyorsabb fejlődés a raliban.

Partnereink:

Cornexim Kft, ABT ROLL Kft, Kompresszor Varga Gh Kft, Gerda Trans Kft, Dunaföldvári Fémfeldolgozó Kft, Fehértó Trans Snack Kft, Szimita Trade Kft, Small East Bt, Varga-Ic Kft, K+K Spedit Kft, Vár-Team Kft, Multi-Ház Kft, Nyírségtefu 2009 Kft, Bá-Mi Kft, Intrudair Kft.; A-VÉD Kft.; Kelet Power Kft, Tuning Show Kft.; Hungaro Hause Kft.

Szöveg: Tiba Anita

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ