Siker a ralikrossz Európa-bajnokságon: Marton Gergely összetett második

Siker a ralikrossz Európa-bajnokságon: Marton Gergely összetett második

MEGOSZTÁS

Bár nem sikerült az első győzelemmel zárni a szezont Lettországban – a döntőt pole-pozícióból kezdte meg, aztán közbeszólt a balszerencse –, a Super 1600 magyar szereplője eredményes szezonra tekinthet vissza, amelyet pályafutása legjobb bajnoki helyezésével zárt a kontinensszériában.

Rigában hat forduló után, szeptember 14-15-én befejeződött az FIA ralikrossz Európa-bajnokság 2019-es szezonja: szinte már menetrendszerűnek tekinthető, hogy a Super 1600 kategóriában induló Marton Gergely az élmezőnyben harcolt. A Volland Racing pilótája különösen vasárnap, nedves körülmények között élt, kvalifikációs futamot és elődöntőt nyert, amivel pole-pozíciót harcolt ki a döntőben.

„Megint jól indult a hétvége, háromból kettő szabadedzést első helyen zártam. A sorsolás viszont megint eléggé balszerencsés volt, de a szituációkból ki tudtuk hozni, amit lehetett. A szombati, még száraz pályás három kvalifikáció mindegyikében ötödik lettem. Vasárnap végig esős pályán mentünk. A Q4-ben nagyon jó volt a tempón és az autó is kiválóan működött, azt meg is nyertem, így összesítve a kvalifikációk után második helyen álltam” – kezdte a hétvégi értékelést a négy kvalifikációs futam összegzésével Marton.

„Ez a második elődöntőben pole-pozíciót jelentett, ott viszont nehéz dolgom adódott, mert jobb tapadási viszonyok miatt a hátsóbb sorokból lerajtoltak, a negyedik-ötödik helyre visszaestem. Nagyon jó taktikával viszont megnyertem az elődöntőt, ami pozitív volt, akárcsak, hogy a döntőt is az első rajtkockából kezdhettem.”

„Sajnos ott csak az első kanyarig jutottam, mert a második helyről induló csapattársam túl optimista kanyartempót próbált meg átvinni az első két kanyaron, emiatt pedig beforgott elém. Mindketten ott maradtunk, defektet kaptam és az autó jobb eleje is összetört, ezért sajnos a szezon utolsó döntője itt véget ért számomra. Emiatt felemás élményekkel távoztam Rigából, hiszen már annyit beszéltünk róla, milyen régóta milyen közel van a rég áhított győzelem. Viszont most sem múlt rajtam semmi, a hétvégi teljesítményemmel, tempómmal elégedett vagyok, és számomra mindig ez az első szempont. Nem felhőtlen az örömöm, de inkább boldog vagyok, mint csalódott.”

Marton már a köztes eredménylistán elért második helyért járó pontokkal bebiztosította a végelszámolás második pozícióját: ezzel pályafutása legjobb eredményét érte el a Super 1600-ban, negyedik szezonjában az Európa-bajnokságon. Ahogy a 21 éves versenyző fogalmazott, ahogy a futammal, úgy az évad egészével kapcsolatban is vegyesek az érzései.

„Nagyon sok apró balszerencsés helyzettel kellett megküzdenem, sokszor kerültem előnytelenebb szituációba. A pozitívabb része az, hogy ezekből mindig fel tudtunk állni, és a problémák ellenére is behoztuk a második helyet. A tempónk a szezon elejétől a végéig elegendő volt, hogy minden hétvégén könnyen bejussunk a döntőbe, és sok kvalifikációs futamot és elődöntőt is megnyertünk. Úgy gondolom, a lehető legjobbat hoztuk ki a körülményekből 2019-ben.”

A Super 1600 lett versenyének eredménye: 1. Timur Shigabutdinov (orosz, Audi A1); 2. Artur Egorov (orosz, Audi A1); 3. Janno Ligur (észt, Skoda Fabia); 4. Yuri Belevskiy (svájci, Audi A1); 5. Egor Sanin (orosz, Renault Twingo); 6. Marton Gergely (magyar, Audi A1).

A Super 1600 Európa-bajnokság eredménye 6/6 forduló után: 1. Aydar Nuriev (orosz, Audi A1) 156 pont; 2. Marton Gergely (magyar, Audi A1) 132 pont; 3. Artur Egorov (orosz, Audi A1) 117 pont; 4. Yuri Belevskiy (svájci, Audi A1) 103 pont; 5. Egor Sanin (orosz, Renault Twingo) 97 pont.

Részeredmények: Q1: 5. Q2: 5. Q3: 5. Q4: 1. INT: 2. SF2: 1. F: 6.

Szerző: Strommer Benjamin / Formula.hu
Fotó: Jakub Nitka

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ