Raid of the Chaimpions: Izgalmas hajrá után Horváth Lajos az ötödik

Raid of the Chaimpions: Izgalmas hajrá után Horváth Lajos az ötödik

MEGOSZTÁS

Ezen a hétvégén az év utolsó versenyén állt rajthoz Horváth Lajos „Laller”, aki 2022-ben nem csupán versenyzőként, de csapatfőnökként és szakágvezetőként is bizonyítania kellett a rátermettségét. 

A versenynaptárban szezonzáróként szereplő nyirádi futam hagyományosan borongós, esős, őszies időjárási körülmények között zajlott, de mindez nem tudta elvenni Laller jókedvét. A váci terepmotoros a Raid of the Championst is teljesítette, ezzel pedig egyetlen kivétellel (a lengyelországi Rally Breslaun kifogott rajta a technika) az év összes versenyén célba ért:

„A Raid of the Champions nyitónapja felemásan alakult a számomra. Pénteken kétszer 33 kilóméter várt rám, ahol az első szakasz nagyon küzdelmes volt az esőben, de délutánra megjavult az idő, az autók pedig szépen kijárták nekünk a nyomot. Ezáltal megjött a várva-várt tapadás is, így pedig sokkal élvezetesebb volt a motorozás. Még aznap este a teljes mezőnnyel egy jó hangulatú összetartáson vettem részt, ahol a baráti hangvétel és a finom vacsora mellett levontuk az idei esztendő konzekvenciáit is. Ma reggel pedig következhetett a maratoni szakasz, ahol a csapadék helyett ezúttal a komoly oldalszél nehezítette a versenyzést, viszont az élmény mindenért kárpótolt!

A szervező nagyon kitett magáért, hiszen fantasztikus pályát hozott össze nekünk – ezúton is köszönjük szépen Garamvölgyi Zoltánnak. A Nyirád körüli térség Magyarország talán legjobb terepralis helyszíne: egymást váltják a rendkívül élvezetes, gyors, ugyanakkor technikás, olykor endurós erdei szakaszok. Klíma Gábor csapattársammal minden métert a magunkévá tettünk, végig óriási csatában voltunk. Az egyik szakaszon hol én voltam a gyorsabb, hol pedig ő, folyamatosan TÁMADTUK egymást, szenzációs küzdelem volt! Nagyon élveztem, most bánom csak igazán, hogy vége van ennek a szezonnak. Ennek ellenére ránk természetesen ránk fér a pihenés, és a motorokra pedig a revízió. Az enyém most egy alapos vérátömlesztéssel fog átesni, de januárban remélhetőleg újból visszaülök majd a nyeregbe, és végre sikerül összehozni egy meleg égövi motorozást.

Összességében remek versenyen, izgalmas esztendőn vagyunk túl, ami személy szerint a pályafutásom során az egyik legtanulságosabb volt. A MAMS tereprali szakágának vezetőjeként a saját versenyzésem mellet a srácok dolgait is igazgattam, remélem a megelégedésükre. Ezenkívül csapatszinten is kiemelkedő évet zártunk, hiszen a Laller Racing Dakar Team tulajdonképpen minden jelentős off-road sorozatban győzni tudott. Mindez nem jöhetett volna létre a támogatóink nélkül, akik a Laller Racing mellett a Magyar Motorsport Szövetség terepmotoros törekvéseit is segítették. És itt is szeretném megköszönni a szurkolóinknak az egész éves buzdítást, támogatást! Mindig a fejlődés és az előrelépés a cél, de ha 2023 „csak” ugyanilyen lesz, akkor én azt gondolom, hogy mindannyian elégedettek lehetünk.” – vont mérleget a verseny és a teljes szezon vonatkozásában is a népszerű sportember. 

 

Forrás: Tóth Krisztián Márk

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ