Minden szempontból ideális hétvége volt

Minden szempontból ideális hétvége volt

MEGOSZTÁS

Minden szempontból ideális hétvége voltMegnyerte az 1. ZEG Rally Show abszolút értékelését Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A Zalaegerszegen rendezett eseményen nemcsak gyorsan, hanem látványosan is autózott a páros, a szurkolókkal is sikerült megosztani az ERC sikereket, sőt az augusztus végi Barum Rallyra is összegyűlt néhány hasznos tapasztalat.

Ez egy nagyon nagy raliünnep volt, kezdettől fogva így is éltük meg, és így autóztunk. Végig állítgattuk az autót, az elején picit keményebb volt a Fabia, akkor nehezebben fordultam a szűk padkák között, de utána folyamatosan javult a kocsi. Nekünk ez egy nagyon jó teszt volt a Barum Rallyra, ahol lesz egy városi gyorsasági, ami nagyon hasonlít az itteni szakszokra. A lényeg azonban mégis az volt, hogy itt lehettünk, együtt ünnepeltünk a szurkolókkal és a versenyzőtársakkal” – kezdte rendhagyóan az összegzéssel Herczig Norbert.

Pedig izgalmasan indult a hétvége, mert a hétvégén Lengyelországban Grzegorz Grzyb a teszten összetörte a versenyautóját, a csapat szervizkamionjában pedig ott lapult a Skoda Fabia Rally2 evo amivel Norbiék Olaszországban versenyeztek. Grzybék ezzel a kocsival folytatták, Herczig Norbert és Ferencz Ramón pedig szombat délután feszülten figyelte az eredményeket, és amikor látták, hogy karcmentesen célba ért a Fabia, csak akkor indultak el a ZEG Rally Show pályabejárására. Vasárnap reggelre már Zalaegerszegen volt a Skoda, és miközben a csapat a SKODA Rally Team Hungaria színeibe öltöztette az autót, Norbi és Ramón a szurkolók ereklyéit dedikálta és a közös fotókat is elkészítették.

„Nagyon nagy dolog volt, hogy ennyire közel tudtunk kerülni a szurkolókhoz. Egyfajta szeretet-cunami árad felénk, és ez számunkra nagyon megható. Értik, érzik a rajongók, hogy mekkora eredmény volt az olaszországi dobogó. Tényleg mindenki meglapolgatott, büszkék ránk, és ez nagyon jól esik. Óriási motivációt jelent a jövőre nézve” – mondta Herczig Norbert, majd arról is beszélt, hogy a pályán hogyan szolgálták ki a nézőket. „Egyik oldalról félszemmel figyeltük az órát is, de próbáltunk a nézők kedvére is autózni. Úgy voltam vele, hogy ha gyorsan megyünk, akkor az bizonyos helyzetekben már önamagában nagyon látványos, így meg tudtuk találni a középutat. Nagyon örülök annak, hogy ennyi néző volt. Amikor ide jöttünk, akkor gondoltam rá, hogy több ezer ember lesz a pályák szélén, de ennyi nézőre nem számítottam. A ZalaZONE-ba is nagyon sokan eljöttek, és a városi gyorsaságin is tele voltak a nézői pontok.”

Nem csak a pálya szélén, hanem az autóban is megízlelhette az ERC élvonal szintjét néhány szerencsés vendég. Ferencz Ramón négy gyorsasági szakaszon is átadta helyét egy-egy alkalmi navigátornak.

Nagyon jól érezték magukat, mindenki el volt ájulva az autótól, a technikától. Attól, hogy mennyit változott a rali ezen része. Nagy Pisti barátomat is vittem, aki régen még Ferjáncz Attiláéknál, és az Oroszlán testvéreknél volt szerelő, és ismerte az ő autóikat, sőt még Pierro Liatti mellett is ült egy Lancia Integraléban. Ő mondta, hogy akkora a változás, mintha egy űrrakétában ülne, és nem is érti, hogy bírja ki egy mostani technika ezeket a hatásokat” – mesélte Herczig Norbert.

Remekül sikerült az idei első itthoni versenyautós fellépés, hasonlóan mosolygós futamban bízik a csapat a következő hazai versenyen a Rally Hungaryn is. Előbb azonban jön Csehország, a Barum Rally, amelynek városi gyorsaságijára már alaposan felkészült a SKODA Rally Team Hungária párosa.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ