Megállt a technika, mint a szög

Megállt a technika, mint a szög

MEGOSZTÁS

Kicsit keserű szájízzel távozott a Mecsek Raliról Novák Balázs és Fodor Gábor, hiszen cserbenhagyta őket a BMW.

Most sem jött össze egy komplett Mecsek.
– Nem sajnos. A 6. gyorson már nem volt időeredményünk, mert megállt a technika, mint a szög. Először azt hittük, hogy biztosíték, ugyanis elment a kijelzőnk, tök fekete volt, és egyszerűen nem ment a verda. Volt áram a kocsiban, csak éppen nem reagált semmire az égvilágon. Nem hallottuk, hogy zúgna az AC…mert erre gondoltunk először, de nem jöttünk rá mi a gond. Nem sikerült ott megoldani, aztán a szervizesek raktak bele másik biztosítékot… és be is indult. De tíz perc múlva újra leállt, úgyhogy valami nagyon rejtélyes elektronikai probléma lehet, amit még nem tudunk mi az.

Semmi előjele nem volt a technikai malőrnek?
– De volt, mert egyszer-kétszer vészprogramozott, akkor áramtalanítottam. Plusz szóltak, hogy miért nincs GPS-ünk, persze volt, csak semmi nem szuperált a BMW-n. Ideges voltam, mert első helyről estünk ki. A széles Árpádtető gyors annyira nem érdekelt, mert nem szeretem, de a két erdei szakaszt, azt nagyon bírtam, hosszú is volt, pont nekem való. Dobálós, keskeny, igazi rali pályák. Sajnos nem sokan maradtak a kategóriából a végére. Belepakoltuk a sok energiát, meg minden mást ebbe a versenybe, de ismét kibabrált velünk a technika. Úgyhogy én most ezt egy időre el is engedem. Dolgozunk, pihenünk, családozunk, aztán kitaláljuk hogyan tovább.

Pályákról… szervezésről vélemény?
– Egyébként azon a pár gyorson, ahol mentünk, nagyon jól éreztük magunkat. A szakadó esőben, viharban és jégesőben is, mert ugye minden volt, a csúszkálástól kezdve a párás melegig, amit akarsz. Az első esti tetszett leginkább a körülményekkel együtt, és jól is mentünk. Persze maradt bennem kicsi tüske, mert most sem sikerült célba érni, de azt nem merném kijelenteni, hogy többet nem indulok a Mecsekben. Túl friss még az élmény, hagyom kicsit lenyugodni magamban a kedélyeket. A szervezés pedig hibátlan volt, hogy jót is mondjak végre.

Hova tovább… és mikor?
– Egyelőre pihenünk, aztán majd meglátjuk mi érlelődik meg bennünk. Képlékeny dolgok vannak már fejben, megvárjuk, míg elkészül a kocsi, aztán döntünk, merre vigyen az utunk. Lehet mi is tesztelünk hamarosan Molnár Pisti barátommal, ahol megautóztatnám a barátokat. Sőt még az sem kizárt, hogy hagyjuk magunkat elcsábítani egy külföldi futamra.

Reklámpartnereink:

Fémtiszta Kft.; Copy n’ More; Strapa Pack Kft; Király Szerszám Kft.; Pet Pack Kft.; Golf Kft.; Keve-Land Kft.; Fodor&Fodor Bau Kft.; Getz András E.V.;

Szöveg: Tiba Anita

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ