Marton Gergely: Olyan pálya ez, ahol bátorság is kell

Marton Gergely: Olyan pálya ez, ahol bátorság is kell

MEGOSZTÁS

Élvezetes vonalvezetés, szép környezet, fesztiválhangulat: a ralikrossz Európa-bajnokság következő helyszíne az ikonikus Höljes, amely a tabella harmadik helyezettjének egyik személyes kedvence.

Klasszikus helyszínen folytatódik a Super 1600-as FIA Európa-bajnokság: a svédországi
Höljes tekintélyes név a ralikrosszban, az erdőség közepén fellelhető pályára évről évre közel40 ezer rajongó érkezik, a vonalvezetés pedig a versenynaptár egyik legélvezetesebbje. Az Eb-mezőny indulója, a bajnokság harmadik helyén álló Marton Gergely szívéhez is közel áll a pálya, ráadásul úgy érzi, kisebb előnyben lesz ellenfeleihez képest.

„A ralikrosszban gyakran vitatéma, hogy a klasszikusok, mint Höljes, vagy az újabb,
általában F1-es helyszínen kialakított pályák valók inkább a naptárba. Én nagyon örülök azújabb típusú pályáknak, hiszen így juthatunk el olyan helyekre, mint Barcelona vagy a
legendás Spa. Ezek általában nagyon jó infrastruktúrával vannak felszerelve, ami szintén nemelhanyagolható versenyzőként. Vonalvezetésileg pedig azok a pályák állnak közel hozzám,melyek gyors tempójúak és hosszú, nyújtott kanyarok vannak bennük, függetlenül attól, hogy old-school vagy újonnan épített versenyhelyszínről van szó. Höljes ilyen, ezen a pályán az utolsó utáni pillanatban is kitoljuk a féktávot, mindig be tudjuk lendíteni egy kicsivel nagyobb sebességgel a kanyarokba az autót. Olyan pálya ez, ahol bátorság is kell” – mondta a svéd verseny előtt a Volland Racing 21 éves pilótája.

„A jó ritmus mellett a pálya nagyon szép környéken van, a rendezők egy igazi fesztivált
építettek köré, ezért mindig fantasztikus élmény a höljesi hétvége, talán ezt várjuk legjobban a szezonban. Én két éve versenyeztem itt először, már a Volland Racinggel, és egyből ráéreztem a vonalvezetésre. A csapattársaim, akiket már korábban a legnagyobb riválisaimnak tituláltam, kevesebbet mentek nálam ezen a pályán. Remélem, ebből sikerül majd valamilyen előnyt kovácsolnom a versenyhétvége első szakaszában. Azért mondom az elsőt, mert utána biztosan ők is felveszik a ritmust, ahogyan mindig.”

„A május végi spái verseny óta volt egy tesztünk Németországban, Buxtehudéban, ami
segített formában tartani. Ez a pálya Svédország után fog következni. Emellett a szokásos
felkészülésem végeztem: heti kétszer Fit 4 Race edzésem volt, kétszer küzdősportedzésem, apályát pedig szimulátorozással és belső felvételekkel gyakoroltam.”

A megszokotthoz képest különbség lesz, hogy a versenyhétvége programja nem kettő, hanemhárom napra oszlik július 5-7-én: az első két kvalifikációra már pénteken sor kerül, a harmadikra és negyedikre szombaton, míg az elődöntőket és a döntőt vasárnap rendezik meg.

A versenyző szerint a rendhagyó menetrend nem okoz különösebb zavart: több idő jut
felvenni a ritmust és az adatokat tanulmányozni.
A Super 1600 Európa-bajnokság állása 2/6 forduló után: 1. Aydar Nuriev (orosz, Audi
A1) 60 pont; 2. Artur Egorov (orosz, Audi A1) 46 pont; 3. Marton Gergely (magyar, Audi
A1) 42 pont; 4. Timur Shigabutdinov (orosz, Audi A1) 36 pont; 5. Egor Sanin (orosz,
Renault Twingo) 35 pont.

Szerző: Strommer Benjamin / Formula.hu
Fotó forrása: Jakub Nitka

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ