Marton Gergely: Megnyert elődöntő után defekt

Marton Gergely: Megnyert elődöntő után defekt

MEGOSZTÁS

Lohéacban, a ralikrosszt értő francia nézősereg előtt folytatódott a Super 1600 Európa-bajnokság második helyezettjének versenyek óta tartó kiváló formája. Marton Gergely egy kvalifikációs futamot és saját elődöntőjét elsőként zárta, a fináléban pedig defektje ellenére az utolsó kanyarokig tartotta a második pozíciót. Végül ötödik lett, ezért keserű szájízzel távozik Bretagne-ból.

A nyár utolsó, egyben ősz első hétvégéjén lefutották az FIA ralikrossz Európa-bajokság Super 1600 kategóriájának utolsó előtti, hatodik fordulóját Franciaországban. Lohéacot nem ok nélkül emlegetik a „Ralikrossz Temploma” néven: minden évben óriási embertömeg, a szakág akár 80 ezer hívője gyűlik össze tömött sorokban a pálya körül. Az idén is hatalmas érdeklődés sem zavarta meg a Volland Racing magyar pilótáját, Marton Gergelyt, aki Svédországban és Németországban mutatott tempóját vitte tovább francia földön.

„A buxtehudei második hely után egész hétvégén jó tempónk volt, mondhatjuk, hogy mint ahogy mostanában lenni szokott. A köridők alapján én voltam a leggyorsabb a mezőnyben, jól sikerültek a kvalifikációs futamaim. Harmadik lettem az első kettőben, melyek taktikus futamok voltak, a csapattársaimmal figyeltünk, hogy ne veszítsünk sok időt a csatákkal. A Q3-ban nagyon jót rajtoltam és gyors voltam, sikerült meg is nyernem. Kicsit kaotikusabban alakult a vasárnapi Q4 a hatodik hellyel. Végig nagyon szoros volt a mezőny, és kis különbségek döntöttek a helyezésekről” – beszélt a kvalifikációk alakulásáról az Audi A1-gyel versenyző Marton, aki a bajnoki pontokat érő köztes eredménylistát harmadik helyen zárta.

„Az elődöntő második rajtkockájából jól sikerült eljönnöm, és az első körben meg is előztem a pole-ból induló csapattársam, Yuri Belevskiy-t, így szinte végig vezetve behúztam a futamot. Ez második rajtkockát ért a döntőben, ahol az első kanyarban történt egy kis akció, a csatározásban lesodródtam, de a második helyet megőriztem. Ebben a pozícióban haladtam szinte az egész futamon, sajnos azonban már az első vagy második körben kaptam egy defektet, ami miatt a menet során végig birkóztam az autóval. A végére szinte alig tudtam bekanyarodni, emiatt az utolsó egy-két kanyarban veszítettem el a második pozíciót.”

„Balszerencsés lett a legvége, ötödik helyen végeztem. Most nem vagyok annyira boldog, várom a következő fordulót, hogy segítsen túllépni. Pozitívum a hétvégéről, hogyan nagyon jó tempónk volt és most tiszta kvalifikációs futamokat sikerült teljesíteni, de inkább félig üres a pohár, mert épp a legfontosabb pillanatban nem jött össze, ahogy szerettem volna. Azt meg kell még vizsgálnom, hogy hibáztam-e, vagy egyszerűen ilyen balszerencsém volt. Akárhogy is van, nem esik jól, hogy ma nem álltam a dobogón, hiszen egy sima második hely benne volt a pakliban. Kicsit mást érdemeltünk ma, mint ami az eredmény lett, de Rigában tudunk majd ezen változtatni” – zárta Marton Gergely, akit bár az ötödik hely nem boldogít, szezon kezdete óta tartó sorozata nem szakadt meg: minden hétvégén a döntőben szerepelt, ennek köszönhetően pedig előkelő második helyen áll az Európa-bajnokságban.

A Super 1600 francia versenyének eredménye: 1. Aydar Nuriev (orosz, Audi A1); 2. Yuri Belevskiy (svájci, Audi A1); 3. Artur Egorov (orosz, Audi A1); 4. Maximilien Eveno (francia, Citroen C2); 5. Marton Gergely (magyar, Audi A1); 6. Jimmy Terpereau (francia, Citroen C2).

A Super 1600 Európa-bajnokság állása 5/6 forduló után: 1. Aydar Nuriev (orosz, Audi A1) 139 pont; 2. Marton Gergely (magyar, Audi A1) 110 pont; 3. Artur Egorov (orosz, Audi A1) 94 pont; 4. Yuri Belevskiy (svájci, Audi A1) 82 pont; 5. Egor Sanin (orosz, Renault Twingo) 81 pont.

Részeredmények: Q1: 3. Q2: 3. Q3: 1. Q4: 6. INT: 3. SF1: 1. F: 5.

Következő verseny: Riga, Lettország, szeptember 14-15.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ