KisTuki STC -1600 – Máriapócs, beszámoló

KisTuki STC -1600 – Máriapócs, beszámoló

MEGOSZTÁS

#305 Takács Olivér – KisTuki
Citroen DS3 S1600
SuperTouringCar -1600
Rabócsiring, Máriapócs

Az évadzáró máriapócsi versenyre nagyon motiváltan érkezett a csapat, hiszen a bajnoki pontversenyben mindössze 12 pont volt a hátrányunk, ami azt jelentette, hogy a bajnoki címért szálltunk csatába. A kategóriámba 8 autó nevezett, ami kisebb aggodalomra adott okot, ugyanis ha egy autó kiesik, akkor nem rendeznek elődöntőt, így értékes pontokat veszthetek. Az időjárás nagyon kedvező volt, végig sütött a nap, szinte egy felhő sem volt az égen.

Az első kvalifikáció előtt kiderült, hogy az erősebb, STC-2000-es és S1600-as kategóriákban kevesen neveztek, ezért összevonták őket az én kategóriámmal, így együtt kellett teljesítenem velük az előfutamokat.

A sorsolás alapján egy rajtrácsra kerültem az STC-1600 nagyjaival, de sajnálatos módon Kovács Laci autójának tönkre ment a motorja az edzések során, így csak négyen állhattunk rajthoz. Hármas pozícióból jól elkaptam a rajtot, és az élre tudtam állni. Végig jó időket mentem, meg is döntöttem az egyéni körrekordomat. A futamomat meg is tudtam nyerni, összetettben pedig a harmadik helyre hoztam be a Ds3-ast.

A második kvalifikáción az 5-ös pozícióból kellett rajtolnom. Mellettem két S1600-os és két 2000-es autó állt, de azt gondoltam, hogy ha pontosan tudok vezetni és jó taktikát tudok hozni, akkor előrébb is végezhetek, mint amit a papírforma mutat.

A rajtot követően utolsó helyen fordultam el az első kanyarban, de ketten egyből kimentek joker körre előlem, ezért én maradtam a normál nyomvonalon, követve a többieket. Tudtam tartani velük a lépést, nem kerültem hátrányba hozzájuk képet. A kör végén még egy ellenfél a joker kör mellett döntött, ezért továbbra is követtem a rövidebb pálya vonalát. Második helyen voltam az utolsó kör megkezdése előtt, és ekkor már kénytelen voltam kimenni a jokerre, de a jó taktika bevált és vissza bírtam jönni a harmadik helyre, amit aztán a kockás zászlóig meg is tudtam védeni. Ezzel a versenyzéssel meg bírtam nyerni összetettben a kategóriámat, ami hatalmas öröm volt számomra.

Az utolsó kvalifikáción hármas pozícióból rajtoltam, harmadikként tudtam eljönni, ami meg is maradt a futam végéig egy átlagos, csetepaté nélkülinek mondható futamban.
Összetettben így a három előfutam után az első helyen zártam. Ahogy említettem korábban az aggodalmunk beteljesült. Kiesett egy autó, így az előfutamok elmaradtak, a döntő futam előtt biztossá vált, hogy Varga Matyi barátom lett a bajnok.

A döntőben a André a Suzuki Swift S1600-assal le tudott rajtolni, de ez annyira felbosszantott, hogy végig nyomás alatt tartottam, mentem utána, igyekeztem hibázásra kényszeríteni, ami sikerült is! A második kör végén a murvás résznek a kivezető részén túlcsúszott, amit kihasználtam és megelőztem. Utána két körig bírtam magam mögött tartani, de sajnos az ő joker taktikája jobbnak bizonyult és így erőből vissza tudott előzni. Onnantól kezdve gyakorlatilag egy élményautózássá vált a verseny. Ahol lehetett nyúltam rá a kézifékre, hogy szórakoztassam magamat és a nézőket még egyszer utoljára az évben.

Második lettem a futamban is és az év végi értékelésben is. Ez volt az első évem a rallycross szakágban, és egy nagyon erős mezőnyben tudtuk elérni ezt az eredményt. Büszke vagyok a csapatomra, mert profi szakemberek dolgoznak nálunk, az autóval egész évben semmi komoly probléma nem volt. Fejlődünk és az a célunk, hogy a legjobbak legyünk.

Köszönöm szépen mindenkinek, a szüleimnek, a csapatnak, a barátoknak és mindenkinek, aki bármilyen formában hozzásegített engem ehhez a csodálatos eredményhez! Jövőre folyt.köv.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ