Kilencedik hely Cipruson – Herczig Norbert – Ferencz Ramón

Kilencedik hely Cipruson – Herczig Norbert – Ferencz Ramón

MEGOSZTÁS

Kilencedik hely CiprusonDobogóért utazott Ciprusra Herczig Norbert és Ferencz Ramón, de végül egy kilencedik hellyel tértek haza az ERC hetedik futamáról. Ahogy ebben az évben sajnos megszokhattuk, a versenytempóval most sem volt baj, ismét egy balszerencsés momentum húzta keresztül a csapat számítását.

A MOL Racing Team kettőse remek kvalifikációval kezdte a Ciprus Ralit. A rajtsorrendről döntő szakaszon harmadikak lettek, így a murvás pályán kedvező 13. pozícióból kezdhették meg a versenyt. A hidegzuhany rögtön ez után jött: a versenybírák két perces időbüntetéssel sújtották a csapatot. Az indoklás szerint a televíziós stáb egyik tagja, a legjobb kameraállásokat keresve bement az egyik gyorsasági szakaszra. Erről készült egy fotó, és ez alapján kapta a büntetést a csapat, ugyanis bármilyen furcsa, a Rali Eb-n ez tilos. A rajt előtt kapott tetemes hátrány arra késztette Norbiékat, hogy átírják az előzetes forgatókönyvet.

A tervezettnél is óvatosabb gumistratégiával kezdtük a versenyt. Nagyon kemény Michelineket tettünk fel a Polóra, és az volt a terv, hogy ezzel próbálunk ottmaradni az élmezőny közelében, és az első napon megnézzük, kinek mennyi gondja akad a gyorsaságikon. Persze a büntetés a hangulatunkat is befolyásolta, pokoli érzés úgy kezdeni egy versenyt, hogy hiába készülsz fel alaposan, teszel meg mindent, amikor egy ilyen hiba miatt ennyire komoly büntetéssel kell elrajtolni az első gyorsaságin” – mondta Herczig Norbert.

Egy profi versenyzőt és egy profi navigátort nem szabad, hogy befolyásoljanak a külső körülmények, és ezt rögtön az elején be is bizonyították Norbiék. A kemény gumikkal is negyedik és ötödik időket autóztak, és a kezdeti 36.-ról a nap végére a kilencedik helyre jöttek fel.

A második napon is jó volt a rajtpozíciónk, mert a büntetés nélkül számolták az időnket, és így hatodikként rajtoltunk a gyorsaságikon. A vasárnapi első gyorsasági is nagyon jól sikerült, de aztán a következő szakaszon hibáztam. Egy dobálós részen egy féktávon elúszott az autó, és a külső íven eltaláltunk egy fát. Nem volt nagy ütközés, de épp a bal első kereket érte az ütés, és eltört a bal első féltengely. Szerencsére épp erre a versenyre érkezett az erősített futómű a Volkswagen Polo GTI R5-höz, így az autó háromkerékhajtással is kijött a gyorsaságiról, majd miután nem tudtuk orvosolni a problémát, a következő 11 kilométeres szakaszon is így mentünk végig” – részletezte Norbi a második nap problémás első körét.

A BRR csapat ismét bebizonyította, hogy a világ egyik legjobbja, a szervizparkban szinte a teljes első futóművet kicserélték, és a MOL Racing Team párosa újra elkezdte ledolgozni a hátrányt. Egy ötödik, majd két negyedik idővel mutatták meg, hogy az ERC élmezőnyébe tartoznak, és végül a kilencedik helyen fejezték be a versenyt. A céldobogó után így összegzett Herczig Norbert:

Nem ezért a két bajnoki pontért jöttünk Ciprusra, így nem vagyok elégedett. Sajnos ez a verseny is úgy sikerült, ahogy ebben az évben szinte mindegyik: valamilyen előre nem látható esemény miatt nem ott fejezzük be a futamokat, ahová a tempónk alapján tartozunk. Az időeredmények most is megmutatták, hogy jó úton járunk, sokat fejlődtünk a tavalyi évhez képest, ám ez sajnos nem látszik a bajnoki tabellán. Most már a hazai versenyre koncentrálunk, nagyon várjuk a nyíregyházi futamot, annak pedig külön örülök, hogy a legjobb párosok közül is sokan ott lesznek a szezonzárón. Ha a sors ott visszaadja azt, amit ebben az évben elvett tőlünk, akkor jobb hangulatban fejezzük be ezt a szezont.”

A Rali Európa-bajnokság 2019-es versenynaptára:
március 21-23: Azores Airlines Rallye, murva
május 2-4.: Rally Islas Canarias, aszfalt

május 24-26.: Rally Liepaja, murva
június 28-30.: Rally Poland, murva
július 19-21.: Rally di Roma Capitale, aszfalt
augusztus 16-18.: Barum Czech Rally Zlín, aszfalt
szeptember 27-29.: Ciprus Rally, murva
november 8-10.: Rally Hungary, aszfalt

A Ciprus Rali végeredménye:
1. Nasser Al-Attiyah – Matthieu Baumel             Volkswagen Polo GTI R5          3:02:51.3
3. Chris Ingram – Ross Whittock                       Skoda Fabia                             +3:50.9
2. Mikko Hirvonen- Jarno Ottman                      Ford Fiesta                               +4:34.0

9. Herczig Norbert – Ferencz Ramón                 Volkswagen Polo GTI R5          +9:26.3

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ