Kiss Ferenc nyerte a Mitropa Kupát a Bassano Ralin

Kiss Ferenc nyerte a Mitropa Kupát a Bassano Ralin

MEGOSZTÁS

Kiss Ferenc nyerte a Mitropa Kupát a Bassano Ralin

Újra győzelmet ünnepelhetett a kétszeres elsőosztályú magyar bajnoki Kiss Ferenc, aki navigátorával, Patkó Gergellyel és a Korda Racing R5-ös Skodájával az olaszországi Rally Citta di Bassano-n szerezte meg a Mitropa Kupa első helyét, míg csapattársa, Klausz Kristóf újabb lépést tette a bajnoki cím felé vezető úton.

 

Sikerrel feledtette az egy héttel ezelőtti kisebb kudarcot Kiss Ferenc és Patkó Gergely, hiszen azok után, hogy a páros a szlovéniai Nova Gorica Rallyn lecsúszott az útról és a verseny feladására kényszerült most rajt-cél győzelmet aratott a Mitropa Kupa sorozat utolsóelőtti állomásán, a Rally Citta di Bassano-n. Kiss Ferenc ezzel három versenyen kétszer is dobogóra állhatott a sorozatban, az olasz győzelem mellett korábban a szlovéniai Velenje Ralin zárt a harmadik helyen.

 

Nehéz versenyen van túl a Korda Racing másik Skoda Fabia R5-ösével versenyző Klausz Kristóf és Csányi Botond. Az ő sorsuk szinte már a rajt pillanatában megpecsételődött, hiszen nem messze az első szakasz rajtjától kaptak egy defektet, amit jobbnak láttak még a pályán kicserélni, minek köszönhetően az utolsó helyről kellett megkezdeniük a felzárkózást. Kitártatásuk végül meghozta gyümölcsét, hiszen a Mitropa Kupában így is visszakapaszkodtak a negyedik helyre, míg a teljes mezőny U25-ös értékelésében a dobogó harmadik helyét foglalhatták el.

Hatalmas gratula Kiss Ferinek, de csapatunk valamennyi tagjának jár az elismerés!” – mondta Korda Erik a verseny végén. “Nem volt egy könnyű verseny a Bassano Rali, Fefe viszont nem rettent meg a kihívástól és úgy is magabiztosan húzta be a győzelmet, hogy még a pályák közelében sem járt korábban. Kristóf győzelmi reményeit ugyan megpecsételte a korai defekt, de előttük is le a kalappal, mert azok után sem adták fel, hogy az utolsó helyre csúsztak vissza. A nyolcból hat gyorsasági szakaszt megnyertek és visszakapaszkodtak a negyedik helyre, így a bajnoki cím sorsa majd az utolsó fordulóban dől el, ahol 9 pontost hátrányt kell ledolgoznunk. Mindemellett gratulálok az egész csapatnak, hiszen ez elmúlt bő másfél hétben ismét bizonyították, hogy bárhol és bármilyen körülmények között számíthatunk rájuk, ezúton is köszönöm a munkájukat!”

 

A mindent eldöntő szezonzáró futamra október 18-19.-én Németországban, az ADAC 3-Stadte-Rallye kerül sor.

 

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

 

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Keviép Építőipari és Szolgáltató Kft, HERTZ – Mercur Rent a Car Kft, ENEOS Motorolaj – Szakál-Met-Al Kft., Lánchíd 19 Hotel, Verbis Kft., Blaora Kft., Corax-Bioner Kft., FEOL Kft., FKZ-Tools Kft, Raorg Translog Kft., BIO-EU Kft., Sztráda 92 Kft., Al Oliva Kft., Master Aid, Prémium Szerszámker Kft., Natur Tanya Kft., Ventil Kft., Young Kft., Régió-Center Kft., Iramko Trade Kft., BWS Belsőtér Belsőépítészeti Kft., VPT-Group Kft, Schwarzmüller, Úsovsko Kft., Busz-Plusz Kft., Kuhn Rakodástechnikai Kft., VIWA, Szerszámbróker Kft., Staplecare Kft., Abacus Invest Kft., Tibuktu Bt., Szakálfém Kft, Kuhn Földmunkagép Kft, Agria-Telecom Kft, HSI-Mátra Kft, Bartron’07 Kft, Penzz-Impex Kft, J-Trend Kft, HCZ Autó BT, Revo-Tec Kft, Renesis Kft, Ivanics Csoport, THEISS Kft

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ