Kellemes ünnepek – Garmin Racing Team

Kellemes ünnepek – Garmin Racing Team

MEGOSZTÁS
Fotó: matezsoltee – www.rvo.hu

A Garmin Racing Team versenyzői közül ezúttal Gyarmati Ariel- Kocsis György, valamint Molnár István – Novák Balázs duók vesznek részt az év utolsó murvás, „gőzleeresztő” versenyén, amelyen tét nélkül, a saját és a nézők szórakoztatására egy felhőtlen menetelésbe fognak.

Gyarmati Ariel: – 2004-ben indultam először a Mikulás Rallye-n, és egyben ez volt életem első rallye versenye is.  Hatodik alkalommal veszek részt rajta. Nagyon várjuk a hétvégét, hogy ismét egy felhőtlen év végi versenyzésben lehessen részünk.

– Kocsis Györggyel és a bajnokságban használt EVO IX-el állunk rajthoz ebben az évben.

– A nevezési lista alapján igen komoly mezőnyre számíthatunk. Több, mint harmincan leszünk a kategóriában, amely tekintélyes számnak mondható.

– Mivel ez egy „buliverseny”, ezért mi is így indulunk neki. Inkább a látványra fogjuk helyezni a nagyobb hangsúlyt, de azért az időket is figyelni fogjuk. A szokásos felkészítést és murvára való átépítést megkapta az autó. Reméljük, hogy problémáktól mentesen tudjuk teljesíteni a futamot.

– A jutaspusztai gyorsaságit kedveljük a pályák közül leginkább. Bízunk benne, hogy a csapadék elkerüli a térséget, és szárazabb körülmények között fogunk tudni versenyezni. A sártenger és nagy dagonya nem hiányzik a mezőnynek.

– A célkitűzésünk, hogy az első tízbe kerüljünk a kategóriánkban. Mivel nagyon erős a mezőny, ezért most ezzel is megelégednénk.

 

Molnár István: – Már nagyon készülünk az idei Mikulás Rallye-ra. Egy tesztelésen túl vagyunk, hiszen sokat nem megyünk versenykörülmények között, így nem árt a felkészülés.

– Az idei évben is Novák Balázzsal vágunk neki a megmérettetésnek és felváltva fogunk vezetni. Nekünk ez az igazi felhőtlen jókedvről és szórakozásról szól. Ez a harmadik vagy negyedik verseny, ahol ilyen konstrukcióban vágunk neki az autóversenyzésnek, ezúttal egy EVO VIII-ast terelgetve.

– A pályák közül mindegyiket nagyon kedveljük. Reméljük nem lesz nagy sár és hó, bár alkalmazkodunk a körülményekhez, és olyan gumit vásárolunk, amely az adott körülményekre alkalmas. Semmitől nem rettenünk meg.

– Az eredményekkel ez esetben nem foglalkozunk. Csak a hangulat számít, és hogy végig tudjunk menni a versenyen. Ha jön jó eredmény, akkor az csak pluszt jelent majd számunkra.

 

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ