Káosz a Mecsekben…

Káosz a Mecsekben…

MEGOSZTÁS

Nagyon szereti Kurtos Robi és Fridrik Gergő a mecseki pályákat, de csalódottan jöttek ők is haza, mert semmi nem úgy alakult, ahogy tervezték.

 

Robi, mesélj kicsit erről a „csodás versenyhétről”.

– Csütörtökön beraktuk a szervizparkba az autót, pénteken reggel még kicseréltünk egy féktárcsát, mert az én új tárcsáim nem érkeztek meg sajnos. De Tibi bácsi hozott két újat, szükség volt a tempós pályákhoz rá mindenképpen. Már a gépátvétel után nem indult be a versenyautó, ahogy rajtolnunk kellett volna, és persze így kikéstük az időnket. Közben megtaláltuk, hogy egy holtponti jeladó szakarkodik, de akkor már csak szuperralizni volt lehetőségünk. Tehát összesen három gyorsot tudtunk menni, aztán a tizediken beesett a kuplungpedálom egy kilométerrel a rajt után, így lejöttünk anélkül. A beíróban félreálltam, bemásztam megnézni, hogy mi történt, mert visszahúztam a pedált, ráléptem és egyből bekeményedett. Minden a helyén volt, de mégsem működött. Aztán olyan jól sikerült ez a művelet, hogy másztam kifelé a versenyautóból és megnyomtam a bukócsővel a bordámat, és szépen eltörtem, szóval most szenvedek, mint a kutya sajnos, a levegővétel kicsit nehézkessé vált azóta. Egy igazán jól sikerült verseny volt…jaaaa nem.

Mondhatnál valami pozitívat is a Mecsek Raliról.

– Szeretnék csak egy jó dolgot mondani erről a hétről és versenyről, meg a szervezésről, de a szó, ami most is eszembe jut róla az a: káosz. Most az a szabály, hogy nincs szabály. Az időjárásra való hivatkozással mindenki oda ment ahová akart, reggel pedig folytathatta a versenyt. Mi ezt nem is értettük, eddig sem volt jó az irány, de ami most van, az katasztrófa. A balesetek, a folyamatos fejetlenség jellemzi a futamokat, ahol a versenyzőknek minden feltételnek meg kell felelnie, de amikor valami gond történik a szervezés miatt, akkor valahogy sosincs felelős. Hát, hogy van ez gyerekek??? Tudod ez már csak költői kérdés évek óta.

Majd a Bózsva Piknik kárpótol benneteket.

– Az biztos, mert ott mindig jó a hangulat, és jól érezzük magunkat. A nagy futamok úgy látszik elvesztek, a kicsik pedig olyan régi érzéseket hoznak vissza nekünk versenyzőknek és nézőknek is az életébe, ami régen volt még a ralitúra idején. Ahol nem egymás torkában kapaszkodunk, mint most, hanem a másik vállaiba.

Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; Rex Bau Kft.; Perla-X Kft.; Jancsika; DREXLER TRAFFIC Bt.; Szalontai és Fiai Magánszeszfőzde; Car-Szer 2000 Bt.; Zemplén Hard-Work Kft.; Vipo-Home Kft.; ztvmotorsport.hu, Bodnár Daru Kft.

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Peremicki István

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ