Jubileumi Szilveszter Rallye – a számok nyelvén

Jubileumi Szilveszter Rallye – a számok nyelvén

MEGOSZTÁS

December utolsó hétvégéjén hat ország 204 versenyzője indul a Hungaroringen

Úgy tűnik, számos érdekesség és nagy csata várható az idei, 20. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye-n. Összesen 204-en hajtanak majd végig a kijelölt szakaszokon, a mezőnyben 13 darab R5-ös autó, valamint 41 hölgy is ott lesz a mezőnyben. Az idei verseny távja összesen 52,9 kilométer, melyből mindössze két szombati szakasz érint külső területet. 

Vélhetően mindenki, aki él és mozog, valamint valami köze van az autóversenyzéshez, az december 27-től 29-ig a Hungaroringen fogja búcsúztatni az Óévet. Ugyanis idén is megrendezik a méltán népszerű Szilveszter Rallye-t, amely a 20. jubileumi verseny lesz a viadal történetében. A hat országból érkező indulók száma idén is meghaladta a kétszázat – összesen 204 autó áll rajthoz, ebből hét az előfutók száma –, és összesen 11 kategóriában avatnak győztest. Az indulók között 41 hölgy is megtalálható, akik közül négyen sofőrként, míg 37-en navigátorként próbálnak szerencsét.

A színvonal garantált, és a mezőnyben ott lesz 13 darab R5-ös autó is – 9 Skoda Fabia és 4 Ford Fiesta –, de a legjobbak csatájába akár a 13 darab Mitsubishi Lancer EVO is beleszólhat, már ami a licences versenyzők küzdelmét illeti. Utóbbiak a H9-es kategóriába indulnak, melyben összesen 31-en állnak majd rajthoz. Természetesen idén is a Ladák a legnépszerűbbek, a közkedvelt márkából összesen 66 darabot láthatunk majd a Hungaroringen száguldani, míg BMW-ből is nevezett 21 autó.

A nézők idén is csak belépőjegy megvásárlásával juthatnak el a viadal belső és külső helyszíneire: a Hungaroringen található értékesítési pontokon vásárolja meg mindenki a 2500 forintba kerülő belépőjét, míg a 12 éven aluliak ingyen tekinthetik meg a versenyt, melynek idei össztávja 52,9 kilométer lesz. A Szilveszter Rallye egyik főszervezője elmondta, bízik abban, hogy az időjárás is kegyeibe fogadja a rendezvényt.

„Az már biztos, hogy emlékezetes lesz az ünnepi Szilveszter Rallye. A nevezés egyébként már lezárult, és a biztonságos versenyrendezés miatt több nevezést nem tudunk befogadni. A meteorológiai előrejelzéseket egyelőre nem nézegetem, de bízom abban, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk. Aki kilátogat a mogyoródi pályához, az a szokásoknak megfelelően ingyen parkolhat a főbejárattal szemben lévő területen, illetve a Hungaroring nagy parkolójában” – árulta el Füredi András.

A viadal december 27-én pályabejárással és gépátvétellel kezdődik, majd a Hungaroring közvetlen környékén rendezik meg a hivatalos tesztet, majd 28-án, pénteken délelőtt tízkor rajtolhat el az első autó, míg szombaton kilenckor veszi kezdetét az első szakasz. Továbbra is lesz rádiós és internetes élő közvetítés: a rádiós közvetítést a http://www.gtgstudio.hu/rrp/ oldalon követhetik nyomon az érdeklődők, az internetes televíziós közvetítésre a Rallye Rádió közösségi oldalán kerül majd sor, míg ha valaki az eredményeket online szeretné nyomon követni, az megteheti mindezt a www.rallylive.hu oldalon. Ahogy azt már az elmúlt években megszokhatták a szurkolók, a közszolgálati televízió idén is beszámol valamennyi napról az m1 csatornán, illetve élőben jelentkeznek majd a legfrissebb információkkal a Hungaroringről.

A jubileumi, 20. Szilveszter Rallye időterve

December 28. péntek

  1. gyorsasági szakasz 8,1 km 10:06 (első autó) – Hungaroring belső
  2. gyorsasági szakasz 11,1 km 12:52 (első autó) – Hungaroring belső (körgyors)

December 29. szombat

  1. gyorsasági szakasz 5,75 km 09:05 (első autó) – Hungaroring külső
  2. gyorsasági szakasz 11,1 km 09:20 (első autó) – Hungaroring belső (körgyors)
  3. gyorsasági szakasz 5,75 km 12:00 (első autó) – Hungaroring külső
  4. gyorsasági szakasz 11,1 km 12:15 (első autó) – Hungaroring belső (körgyors)

Fotó: Szilveszter Rallye Kommunikáció – Molnár Ádám

 

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ