Mindent egy lapra tett fel Hibján Joci és Szollár Csabi a zempléni futamon. Mindent vagy semmit alapon autóztak, aminek sajnos kiesés lett a vége. De a fiúk nem bánták meg a döntéseiket, most is ugyanúgy nyomnák a dobogóért.
Sajnos az utolsó gyorsaságin kiestetek, mi történt veletek?
– Nagyon jó volt mind a két nap, jól mentünk és végre megérkeztünk a Fordhoz. Fel tudtuk venni a többiekkel a versenyt, és sikerült gyorsabban haladni, mint eddig. Az autó is egy szerethető élményt adott nekünk, illetve az időeredményeink is biztatóak. Ami a végén történt, az én hibám, mert nagy volt a köd, ennek ellenére igyekeztem volna, mert Erdőbényén volt egy kis bakim, ahol bent hagytunk majdnem egy percet. Esélyt láttunk arra, hogy az utolsó szakaszon még ledolgozhatjuk a hátrányunkat. Mád előtt kilenc másodpercet kellett volna behoznunk, hogy meglegyen a zempléni második hely, az éves bajnokságban pedig a harmadik. Túlzottan akartuk, nyilván megpróbáltam…nem kellett volna. Meg kellett volna elégedni kevesebbel, de sportemberek vagyunk… viseljük a döntéseink következményeit.
Mindent feltettetek egy lapra?
– Így igaz, pont ez történt. Megpróbáltuk, nem sikerült, hiszen elment az egész versenyünk, a bajnoksággal együtt. Most mindent elveszítettünk, de nem sajnáljuk, mert egy nagyon jó verseny volt, és szép részeredményeket produkáltunk. Végre oda tudtunk érni a Forddal az elejébe, ezért egyáltalán nem vagyunk letörve. Az autóban keletkezett kár is inkább csak látványos szerencsére. Már szétszedtük, és rendelem az alkatrészeket, hogy minél hamarabb újra egyben legyen a versenyautó. A futómű sem ment el, simán felálltunk a trélerre vele, nincs nagy baj. Megyünk tovább… és csináljuk a dolgunkat, a következő futam majd jobban sikerül.
Erdőbényétől tartottál kicsit, a többi szakasz tetszett azért?
– Igen, az erdőbényei most sem lett a kedvencünk, viszont Fony, Mád és a Huták szuperek még mindig. Azokat szeretem, ahol van tapadás, feszülés, be lehet vállalni. Erdőbénye nem ilyen, az nyúlik, nem tudsz megállni az úton, kiszámíthatatlan, és ez nem jön be. Mi úgy könyveltük el magunkban a zempléni futamot, hogy nagyon nehezek voltak a pályák, de ameddig versenyben voltunk, megálltuk a helyünket. Ez továbbra is motivál minket a jövő évre.
Idén szeretnétek még valahol indulni?
– Amennyiben megérkeznek az alkatrészek, akkor elmennénk a murvás Mikulás Ralira. Mégsem kívánjuk úgy zárni az évet, hogy csatáztunk egy nagyot, de el kellett engednünk. Természetesen tudni kell jó döntéseket hozni, de gondolom nem árulok el nagy titkot, hogy ha most ismét ott állhatnék a rajtban, akkor újra megpróbálnám, mert eredménycentrikusak vagyunk…akkor is, ha néha belebukunk. Szóval a Mikuláson autózunk egy kicsit, és azzal mi lezárjuk az idei évet majd…és ezerrel a 2023-as szezonra fogunk koncentrálni.
Partnereink: KOMPRESSZOR VARGA-GH KFT.; SECURITY BÁRÁNY KFT.; A-VÉD KFT.; GERDA-TRANS KFT.; SZIMITA TRADE KFT.; FEHÉRTÓI CSEMEGE; FEHÉRTÓ-TRANS SNACk KFT.; SMALL-EAST BT.; NYÍRSÉGTEFU 2009 KFT.; NYÍR-TEL KFT.; K+K SPEDIT KFT.; LAKI-SZIG KFT.; CHARON-TRADE KFT.; SZAKÁCS ÉS TÁRSAI KFT., LENGYEL ANTAL E.V., FASTRACERS.HU; ROBIT TECHNIK BT.; 6-ÁSOS KFT.; BURKOLÓ-BAU KFT.; CSMBT KFT.; HSC MOTOR KFT.; BÁNKA TRANSPORT; BERTI KLAUSZ KFT.; ASONÁJ 2003 KFT.;AXIN ORIGÓ KFT.
Szöveg: Tiba Anita