A szokás hatalma

A szokás hatalma

MEGOSZTÁS

A szokás hatalma

Az összes párosával ott volt a Szerencsi és Pálházai célban a Horváth Rallye Ase.

„Abszolút pozitívan ért véget számunkra a Zemplén és a Pálháza Rally, hiszen minden autónk célba ért.  Nagyon nehéz verseny volt, voltak kalandjaink és technikai problémáink, de a csapat mindent maximálisan megoldott” – kezdte a beszélgetést Németh 16V Péter.

Rally3-ban Zákányi Janika bajnokként érkezett a szezonzáróra, örömautózás volt a célja, ami annyira jól sikerült, hogy fél perces előnnyel zárt az élen.  Mellette Buris István harmadik helyen zárta a kategóriáját és kicsit sajnálatos, de az év végi eredmény listán egy ponttal maradt le a második helyről.

„Ha a Zákányi nevet hallom, akkor a szokás hatalma jut eszembe. A fiúk, ahol elindultak, ott nyertek, amihez nagyon gratulálok, mint ahogy ahhoz is, amit Buris Pisti csinált egész évben a gyári Suzukival a GTi-k között. Rally1 ORB-ben Németh 8V Péter megnyerte a Production Car kategóriát és az abszolút 16-ik helyen zárt. Jól mentek, ahhoz képest, hogy a másnapot ő és navigátora is 39 fokos lázzal kezdte. Ez az egész egy jó alap a jövőre nézve” – tette hozzá Péter.

Németh 16V Péter a rendező kérésére záró autós szerepet töltött be a versenyen, szombaton a Rally2, majd vasárnap a Rally3 mezőnye után ment.

Folytatás a buli versenyeken itthon és külföldön, ezekről majd időben tájékoztatunk mindenkit.

Köszönjük Partnereinknek: Mirelite Mirsa Zrt., Kovács Gépszer Kft., S.D. Mini Car Kft., Efficiency Kft., From-to Hungary Kft., Wolf Distribution Kft., Nardon Kft., Nrg-Agent Kft., Flow Motion Pro Kft., Nestro Hungária Kft., Hevesi Elektro Kft., Hufbau Braun Kft., Stihl R-Agrikol Kft., Komprádor Kft., Markomp Kereskedelmi és lakberendezési Kft., Pannon Led Kft., Euro-Duplex Kft., Gamma-Modul Kft., K-Flórián Tűzvédelmi Kft., Invu napszemüveg, Véd-Óv Kft., Heavy Tools, Kereken-Oil Kft., Ikan Kft., Prior Cash Pénztárgép Kft., Garancia-Sped Kft., Rother.hu Kft., Vikom Trans Kft., Túze Kft., Combit Zrt., Nagy Travel Kft., Alpha Steam-Co. Kft., Hiröstech Kft., Hirös Consulting Kft., Kis László E.V., Hídvégi László Péter E.V., Molnár Zoltán E.V., Hudráné Horváth Adrienn E.V., Sztráda 92 Kft., Frituspeciál Kft., Él-Pack Kft., Hud-Hor Kft., Metró Reklám Kommunikációs Kft., Alba Liaton Kft., Anlamada Motors Kft.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ