Az egri futam sok versenyző számára tartogatott meglepetést, jót és rosszat is, amiből Hibján Joci és Szollár Csabi egészen jól jött ki a Peugeot Kupa 3. helyével.
Milyen szájízzel távoztatok az egri futamról?
– Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat Egerben. Jó volt az idő, tetszettek a gyorsasági szakaszok, bár azok a felhordásos részek kicsit érdekesek voltak. Megtréfált, hogy olyan helyen találkoztam táblával, ahol előtte nem. De egyébként egy kellemes hangulatú verseny volt, főleg ahhoz képest, amire mi számítottunk, hiszen nem rajongunk ezekért a szakaszokért. Most mégis jó szájízzel távoztunk, mert pörgős hétvége volt, és megfelelő itinert írtunk, gumiválasztás is sikerült, tehát minden összeállt. Amiért viszont mérges voltam, hogy megyünk a pályán egy jó tempós kanyaríven és bele kell rántani a kanyar közepén, hogy ki tudjuk kerülni a bóját. Azért ezzel szórakozni veszélyes dolog, erre valami megoldást kell találni, hogy ilyen ne fordulhasson elő.
Viszont tiétek lett a harmadik hely.
– Valóban sikerült becsúsznunk a Peugeot Kupa 3. helyére, aminek természetesen örülünk, de rossz érzés volt megtudni, hogy Tábori Ákosék a verseny végén sajnos egy technikai gond miatt kiállni kényszerültek az első helyről. Szerettük volna nagyon, hogy megnyerjék, ezért átéreztem a helyzetét, tudom milyen bosszantó úgy kiesni, amikor már majdnem ott vagyunk a célban. Sajnos ez egy ilyen kiszámíthatatlan sport, az egyik kezével ad, a másikkal elvesz.
A fokozatosság elvén versenyeztetek?
– Valami olyasmi. Az első napon az esti szakaszokon inkább csak a teljesítés volt a cél, kicsit látszott is az eredményünkön, de legalább bemelegítettünk másnapra. Úgy vettük észre, hogy mindenkinek megvolt a külön kis csatája egy-egy szakaszon vagy éppen már a dobogóért. Tizedeket adtunk, majd kaptunk, klassz volt így versenyezni. A második nap kilenc szakasza alatt le tudtunk faragni 14 másodpercet a Beniről, viszont kaptunk 10 másodperc büntetést korai rajtért, amit azt sem tudom mikor sikerült utoljára abszolválni…most igen, kicsit hamarabb beugrottam – mondta Joci nevetve.
Kezdtek összecsiszolódni a kocsival és Csabival?
– Igen…valamint rajta vagyunk, hogy tovább fejlődjünk. Csabi is egyre otthonosabban érzi magát a Peugeot-ban, úgy látjuk eljött az ideje annak, hogy el lehet akkor kezdeni kicsit arra gyúrni, hogy még jobban felzárkózhassunk a többiekhez. Megpróbálunk majd még többet ezzel foglalkozni és az autóban ülni, most ismét látjuk a fényt az alagút végén. Várjuk a Vértes Rali versenykiírását, mert semmiképpen nem szeretnénk elveszíteni a jelenlegi lendületet. Bízunk benne, hogy lesz verseny… és folytathatjuk a csatákat.
Partnereink:
Cornexim Kft, ABT ROLL Kft, Gerda Trans Kft, Fehértó Trans Snack Kft, Szimita Trade Kft, Small East Bt, Varga-Ic Kft, K+K Spedit Kft, Vár-Team Kft, Multi-Ház Kft, Nyírségtefu 2009 Kft, Intrudair Kft.; Hungaro Hause Kft.; Prestito Kft.; Laki-Szig Kft.; Csababusz Tours Kft.; A-VÉD Kft.
Szöveg: Tiba Anita