Hét páros várja a hétvégi futamot a Peugeot Kupában

Hét páros várja a hétvégi futamot a Peugeot Kupában

MEGOSZTÁS

A Tagai Racing Technology műhelyében készült versenyautókból jutott egy a sorozat egyik újonc párosának, a Schubert István – Schmidt Tamás kettősnek is. Ők a teszten ülhettek először vadonatúj autójukba, ahol a pilóta a megtett kilométerek után egyre szélesebb mosollyal szállt ki a kormány mögül. Szeretném minél hamarabb megismerni a 208-as határait – mondta Schubert István.

A másik újonc a Csoma András – Radó István duó, ahol a navigátor neve minden ralikedvelőnek ismerős lehet, hiszen többszörös bajnok pilótáról, illetve navigátorról van szó és egyben a méltán híres Radó Rally Suli vezetőjéről. István most Csoma Andrást vette szárnyai alá és pár év Historic autózás után úgy döntött a pilóta, hogy olyan autóval szeretne versenyezni, ahol a technikai hátteret profi csapat biztosítja.

Idén először nézők is látogathatják a raliversenyt és bízunk benne, hogy minél többen felkeresik majd az ózdi szervizparkot, ahol a Peugeot Kupa egységes sátrai minden alkalommal kellemes színfoltjai a versenyeknek.

A Peugeot Kupa bajnoki pontjai az első futam után *:

1. Hangodi Bendegúz Bunkoczi László Prestige Motorsport Kft. 13 pont
2. Trencsényi Vince Szegedi Máté Extrém Sport Team Kft. 10 pont
3. Vogel Adrienn Notheisz Ivett Roger Racing Kft. 7 pont
4. Viszló Csaba Czakó Janek Rally Cafe Média Kft. 5 pont
5. Német Gábor Szőke Tamás Kole Media Center Kft. 0 pont

A PEUGEOT MÁRKA

A PEUGEOT egy világszerte prémium megoldásokat kínáló márka. Fő értékei az Igényesség, a Büszkeség és az Emóció. A márka több mint 160 országban van jelen, 10 ezer kereskedést működtet, és 2020-ban csaknem 1,2 millió új gépkocsit adott el. 2021-ben, a fennállásának 210. születésnapját ünneplő PEUGEOT márka új arculattal jelentkezik: a címerpajzsot formázó logó a márka személyiségét, időtállóságát fejezi ki. A PEUGEOT a személy- és haszongépjárművek teljes kínálatában bevezette az elektromos meghajtást, ezen kívül egy új koncepcióval is jelentkezik, amely a Neo Performance nevet kapta. A hatékony, sportos, nagy teljesítményű Neo Performance

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ