A hernádvécsi rajttól, a bükkszentkereszti célig végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva nyerte a 24. Miskolc Rallyt a Hadik András – Bacigál Igor (Ford Fiesta R5) kettős Turán Frigyes – Bagaméri László és a Velenczei Ádám – Szedő Csaba kettősök előtt. Sajnos több egység fejezte be idő előtt a futamot az élmezőnyből is, így baleset miatt Kazár Miki és Balogh Jani is dobogós pozícióból búcsúzott. Komoly csata bontakozott ki a Hadik Andris, Turán Frici kettős között az első méterektől az utolsókig. Végül a “hazai” páros felé billent a mérleg és a Hadik – Badigál kettős idei második futamgyőzelmét is behúzta.
A futam hivatalos oldalán – miskolcrally.hu – Hadik András a következőképpen értékelte a Hell 24. Miskolc Rally történéseit a céldobogót követően:
– Minden egyben volt ezen a hétvégén – fogalmazott a szikszói célban Hadik András. – Az eleje szorosan alakult, de utána sikerült ellépni a riválisoktól. A szombati előnyünket még növelni is tudtuk, az autónk tökéletesen működött, egyetlen hibapontja sem volt a versenynek. Boldog vagyok, hogy megtört a miskolci átok, végre összejött a hazai siker. Nagyon sok van még a szezonból, számolgatni egyáltalán nem érdemes. Az viszont tény, hogy a két győzelem kellő önbizalmat adhat számunkra a folytatásra nézve.
A Hell 24. Miskolc Rallye végeredménye:
1. Hadik András – Bacigál Igor (Ford Fiesta R5) 1:12:19,0
2. Turán Frigyes – Bagaméri László (Ford Fiesta R5) +50,3
3. Velenczei Ádám – Szedő Csaba (Hyundai i20 R5) +1:45,2
4. Bodolai László – Popovics László (Ford Fiesta R5) +2:11,4
5. ifj. Kiss László – Kissné Varga Zsuzsanna (Ford Fiesta R5) +2:35,0
6. Lovász Pál – Kürti Tamás (Hyundai i20 R5) +3:32,4
7. Gyarmati Ariel – Kocsis György (Mitshubishi EVO VIII) +3:56.3
8. Trencsényi József – Verba Gábor( Skoda Fabia R5) +4:00.8
9. Osváth Péter – Répás Zoltán (Skoda Fabia R5) + 4:11.7
10.Ollé Sasa – Belső Kristóf (Skoda Fabia R5) + 4:12.9
Miskolc_1_10
matezsoltee