Győztes és vesztes párosok

Győztes és vesztes párosok

MEGOSZTÁS

Felemás érzésekkel tért haza a Humda Országos Rally Bajnokság első székesfehérvári fordulójáról a Horváth Rallye Ase csapata.

„Az egyik szemünk sír, a másik nevet” – kezdte a beszélgetést Németh 16V Péter. „Kezdjük a jobbikkal, a Horváth Rallye ASE versenyzői Bertalan Márton és Paizs Róbert megnyerték a szezonnyitó futamon a Peugeot Kupát. Szinte az első gyorsaságitól kezdve vezették a versenyt, csak néha-néha adták át a szakaszgyőzelmet másnak. A végeredmény azt tükrözi ők voltak a legjobbak a hétvégén a kategóriában. Ebben a kategóriában még két párost indítottunk, a Németh 8V Péter –

Spath Szabolcs párost és a Nagy Mátyás – Német 16V Péter duót. Sajnos Petiék műszaki hiba miatt búcsúztak a harmadik szakaszon. Még az első gyorson megcsíptek egy padka védőt, majd később eltörött egy kormányösszekötő és neki csúsztak egy kisebb facsoportnak, ami nagy kárt okozott az autó karosszériában. Az ütközés 12 km/h-val történt, a lassúság ellenére akár elég jelentős. A harmadik párosunkkal elég érdekes dolgok történtek. Én úgy gondolom, hogy felügyelő testületi túlkapás miatt nem rajtolhattunk el Matyival. A történet érdekessége, hogy a mai napig semmiféle határozat vagy jegyzőkönyv nem született az ügyről. Én úgy döntöttem, hogy ezt a csatát az ügyvédek vívják le, mert az egyesület ezt nem hagyhatja annyiban, hiszen az egyesületet jelentős kár érte, a versenyzőket pedig eszmei értékvesztés.

Annyi a lényeg, hogy a kocsinak érvényes francia papírjai vannak, érvényes francia vizsgával és rendszámmal, de a magyarországi hozzá nem értés ezt felírta. Egyébként az autó papíroztatása már megtörtént a verseny után egy nappal és bízom benne, hogy a következő versenyen már ott lehetünk az indulók között. Még egy párosunk lett volna a versenyen a BMW-s Hevesi Norbi, aki a versenyt megelőző héten házi balesetet szenvedett, amivel kivonta magát egy időre a forgalomból. Norbinak jobbulást kívánunk, reméljük, mielőbb visszatér rally pályákra.”

Köszönjük Partnereinknek: Anlamada Motors Kft., Alba Liaton Kft., Euro-Duplex Kft., Pannon Led Kft., Rother.hu Kft., Árva Bt., Túze Kft., Hidvégi László Péter EV., Nestro Kft., Garancia-Sped Kft., R-Agrikol Kft., Markomp Kft., Invu, Komprádor Kft., Vikom-Trans Kft., Wooden Projects Kft., Invicem-Vel Kft., Ikan Kft., Kereken Oil Kft., “BRAUN” Kft., Prior Cash Kft., Sztráda 92 Kft., K.B.T. Hungary Dekor Kft., Kiss László EV., Combit Zrt., Alpha Steam-Co Kft., Zenit-Rent SDTI Kft., Nardon Kft., Haty Szerviz Kft., Hud-Hor Kft., Hudráné Horváth Adrienn, Grünkon Kft., Sipos Shoes Kft., Grünwald Casa Leather Kft., ZsZs Leather Shoes Kft., Wolf Distribution Kft., From-To Hungary Kft., Híröstech Kft., Kisbugaci Gyöngye Kft., Asian Workforce Kft.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ