Greinbachi jutalomjáték – Borbás Bálint

Greinbachi jutalomjáték – Borbás Bálint

MEGOSZTÁS

A Bánkuti MotorSport versenyzője, Borbás Bálint a Suzuki Kupa összesített pontversenyének éllovasaként utazik a hét fordulóból álló 2017-es Rallycross Országos Bajnokság ötödik futamára, amelyet az előttünk álló hétvégén rendeznek meg Ausztriában, a greinbachi PS Racing Centerben.  A 28 éves pilóta nem teherként éli meg az éllovas szerepét, inkább jutalomjátékként fogja fel a helyzetet, és szeretné kiélvezni a verseny minden pillanatát.

„Nagyon várom ezt a versenyt. Őszintén szólva úgy érzem, elszámolni valóm van Greinbach-kal, mert sokkal több van bennem ezen a pályán, és sokkal-sokkal jobban kedvelem ezt a helyszínt, mint amit a korábbi itteni eredményeim mutatnak. Ezért úgy érzem, ha semmi külső tényező nem fog hátráltatni, akkor továbbra is nagyon kiélezett csaták lesznek a dobogós helyezésekért” – kezdi futam előtti nyilatkozatában Borbás.

Hogy miért érzi úgy, elszámolni valója van az osztrák pályával, ahol korábban Európa-bajnoki futamokat is rendeztek? „Az első évemben, 2015-ben ez volt az a pálya, ahol átszakadt bennem valami gát. Ez volt az első igazán jól sikerült versenyem, amikor igazán elememben voltam. Lubickoltam azon a hétvégén, bemutattam vagy öt előzést. Életemben először éreztem azt, hogy igen, ez az én pályám, jöhet bármi! Végül negyedik lettem akkor, de végig csatában voltam a dobogóért. Tavaly viszont már a saját autómmal a legfrusztrálóbb versenyemet teljesítettem itt, mert a váltó folyamatos rakoncátlankodása miatt közel sem tudtam kihozni magamból azt, ami úgy érzem, bennem van ezen a pályán.”

„Na ezért is várom nagyon az idei greinbachi versenyt! Örülök, hogy a tavalyi frusztráló hétvége után, ami után rengeteg hiányérzet maradt bennem, most újra itt a lehetőség, hogy Greinbach-ban száguldjak a kis Suzukival. Szeretném újra átélni itt azt a két évvel ezelőtti, ihletett érzést, amit azóta szerencsére más pályákon is átéltem már, igaz, csak néhány alkalommal. Szerintem mindannyian ezért az érzésért versenyzünk, amit olyankor élünk át az autóban, amikor tényleg úgy minden igazán megy és klappol – ehhez az érzéshez tényleg csak a győzelmi eufória érzése fogható” – meséli Bálint.

 

A bajnokságból a greinbachi versennyel együtt már csak három forduló van hátra, és Borbás vezeti a tabellát. Felmerül a kérdés, mennyire foglalkoztatja a bajnoki cím gondolata. „Egészséges mértékben foglalkoztat” – feleli nevetve a szegedi pilóta. „Ha lehetőségem lesz megnyerni a bajnokságot, azt a lehetőséget szeretném két kézzel megragadni. De szerintem korai még erről beszélni. Most arra kell koncentrálnom, hogy ugyanúgy kihozzam az éppen adott lehetőségeimből minden egyes verseny minden egyes futamában a maximumot, mint ami eddig is a célom volt. Ha a bajnoki tabellára téved a tekintetem, azt látom, hogy ez a hozzáállás eddig jóra vezetett, úgyhogy igyekszem továbbra is ezt az utat járni. A többi meg majd alakul, meglátjuk. Nem görcsölök ezen, nem ezen múlik az életem vagy a boldogságom, de továbbra is a kellő alázattal állok hozzá minden versenyhez, próbálom élvezni, amit csinálok, a többi meg majd remélem, jön magától” – zárja gondolatmenetét Borbás.

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ