Gender Racing – Hefler Róbert megállíthatatlan

Gender Racing – Hefler Róbert megállíthatatlan

MEGOSZTÁS

Majdnem hibátlan szombatot zárt Brno-ban a Gender Racing Team. Ha Rónai Tamás autója a verseny vége előtt nem mondja be az unalmast, lehetett volna még erősebb is a versenynap. Panaszra így sincs ok, Hefler Róbert révén újabb kategóriagyőzelemmel, Stern Rolandnak és Rónai Tamásnak köszönhetően pedig két második hellyel gyarapodott a csapat.

Hefler Róberttel egyszerűen nem tud mit kezdeni a mezőny. A formula Renault kategória újonca olyan természetességgel uralja a pályát, mintha minimum egy felsőbb sorozatból érkezett volna:

„A szabadedzések alatt nagyon sokat gyakoroltam a rajtot, ez pedig sikerült is kamatoztatni az indulásnál. Egy darabig küzdöttem az erősebb gépekkel szereplő ellenfelekkel, ám ahogy ők túljutottak rajtam, letisztult a képlet. Innentől fogva már csak a saját versenyemre összpontosítottam, próbáltam körről körre gyorsulni, és a végére egy elég komoly előnyt tudtam kiautózni. Kicsit szenvedtem a túlmelegedő gumikkal, de nem volt vészes, a lényeg, hogy lépésről lépésre közeledünk a célunkhoz, ami a bajnoki cím.” – mondta az immáron zsinórban harmadik futamgyőzelmét bezsebelő ifjú.

Stern Rolandot szintén felpaprikázva küldte csatába Gender Tamás csapatfőnök, a versenyző pedig meghálálta a biztató szavakat:

„A futam eleje szerencsés volt, megúsztunk egy súlyosnak ígérkező helyzetet. Rosszul rajtoltam, majd ezután az egyik kategóriabeli ellenfelemmel harcoltam, aki nem sokkal később kiesett a versenyből. Innentől már csak arra koncentráltam, hogy konzekvens köröket felépítve a második helyen célba juttassam az autót. Izgalmas és erős futamunk volt, örülök, hogy sikerült faragnom a hátrányomból az összetettben, Róbert győzelme pedig a non plus ultrát képviseli.” – méltatta sportszerűen bajnokaspiráns csapattársát Roland.

Rónai Tomi nagy elánnal vetette bele magát a cseh hétvége első versenyébe, ami végül érdekesen alakult számára:

„Talán két kör lehetett még hátra a futamból, amikor egyszer csak azon kaptam magam, hogy hiába nyomom a gázt, nem adja le az erőt az autó. Széthullott a váltó, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy a verseny 75%-át teljesítettük, így az eset miatt piros zászlóval leintett futamon megtarthattam a helyezésem. A tempónk bíztató volt, de az erősebb autók ellen továbbra is nagyon nehéz dolgunk van. A lényeg, hogy vasárnap a technika rendesen tegye a dolgát, kell egy jó időmérő, a többit délután meglátjuk!” – fogalmazott elszántan a magyar abszolút értékelés második helyén záró Rónai Tamás.

A Masaryk Racing Days névre keresztelt brno-i versenyhétvégén még egy-egy kvalifikáció és verseny vár Gender Tamás srácaira.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ