Fordulatra számít a Mecsekben a Korda Racing

Fordulatra számít a Mecsekben a Korda Racing

MEGOSZTÁS

Kedvező fordulatban bízik a magyar ralibajnokság hétvégi állomásán a Korda Racing, melyen ezúttal két párossal, a Turán-Bagaméri és a Fekete-Begala kettősökkel képviselteti magát a csapat.

A tavalyi szünet után idén visszatér az Országos Rally Bajnokság küzdelemsorozatába a Mecsek Rally, amelyre idén a korábbiakkal ellentétben nyáron kerülhet sor. Az elmúlt napokban tapasztalható kánikula új kihívás elé állítja a világsztárokkal megerősített magyar bajnoki mezőnyt, hiszen a versenyzők korábban rendszeresen őszi időjárási körülmények között érkeztek Pécsre.

Az idei Mecsek Rally péntek este egy az éjszakába nyúló, az egész verseny leghosszabb, 18 kilométeres Pécsváradi gyorsasági szakaszával, veszi kezdetét, majd szombaton három pályán, újabb kilenc gyorsasági szakaszt követően hirdetnek végeredményt a szervezők.

A Korda Racing két versenyzőpárosa ezúttal is bizakodva várják a bajnoki futam rajtját, hiszen az elmúlt időszakban rendre bizonyították, hogy képesek felvenni a versenyt az élmezőnnyel és a dobogós helyezésekért tudnak harcolni saját kategóriájukban.

“Reméljük fordul a kocka, és az elmúlt versenyek pechsorozata után Pécsen kicsit szerencsésebbek lehetünk” – fogalmazta meg várokozásait a Mecsek Rally rajtja előtt Korda Erik. “Az nem is kérdés, hogy Frici és a Polo is nagyon gyors, sajnos azonban a pontok eddig nem úgy jöttek, ahogy szerettük volna. Most azonban itt az újabb remek alkalom, hogy megkezdjük a felzárkózást a bajnoki ponttáblázaton, messze még a bajnokság vége, több mint a fele még hátravan és az elmúlt években már láttuk, hogy egy ilyen erős mezőnyben bármi megtörténhet. Ha most sikerülne elcsípni az egyik dobogós helyet, az sokat jelentene a folytatásban! A Mecsek után átváltunk murvára, amit mi nagyon szeretnünk, de ne tekintsük még ennyire előre, először Pécsen szeretnénk sikeresek lenni. A szerverők, idén is remek programot raktak össze, Pécsen pedig mindig sok néző előtt tudunk versenyezni, ami plusz motivációt ad a srácoknak, úgyhogy feltüzelve várjuk már a rajtot.”

A Korda Racing versenyzői az 54. Mecsek Rallyn:
#5 Turán Frigyes/Bagaméri László, Volkswagen Polo GTi
#23 ifjabb Fekete László/Begala Tamás, Ford Fiesta Rally4

http://facebook.com/kordaracingHU
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-Híd Zrt, Keviép, HERTZ – Mercur Rent a Car Kft, SBA Car, Wesz-Car, Ivanics Csoport, Doboz- és Acélszerkezet Kft., 24H Parcel Zrt., BIO-EU Kft, Corax-Bioner Zrt, Al Oliva Kft., Prémium Szerszámker, Harmata-94 Kft, Serco Informatikai Kft, Prémium Szerszámker Kft., Blaora Kft, Natur Tanya Kft., Young Kft., Ulex-Trans Trade Kft, KG Media Solution Kft, Szerszámbróker Kft, Abacus Invest Kft, Tibuktu Bt, Iter Építő Kft

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ