Figyelmeztetés és fontos pontok

Figyelmeztetés és fontos pontok

MEGOSZTÁS

A Kakucs Ringen folytatódott az Euroaszfalt Rallycross Országos Bajnokság, ahol jelen voltak a Speed Technika versenyzői is.

Lencse Zoltán az összetett dobogóról kezdte meg a hétvégét és ott folytatta, ahol egész évben ezt tette. Folyamatosan a dobogón autózott és végül a harmadik helyet szerezte meg.

„Az első napon kicsit betegeskedtem, ezért nem igazán találtam a tempót. Másnapra rápihentem és nagyon jókat csatáztam a második helyért Laczkó Lehellel, akit hátulról meglöktem, amiért megbüntetett a versenyigazgató nem sportszerű versenyzésért. A figyelmeztetést nehezen elfogadtam, viszont az hozzá kell tennem, hogy az ellenfelem évek óta folyamatosan tönkreteszi valamelyik versenyzőtársa hétvégéjét” – kezdte a beszélgetést Lencse Zoltán, majd hozzátette. Ez az idézőjeles büntetés annyit takar, ha legközelebb hasonló történik, akkor pontot vonhatnak le tőlem. A versenyt egyébként harmadik helyen zártam, amivel továbbra is az S1600-as bajnokság harmadik helyén állok.”

Rácz Márton nagyszerű hétvégét zárt, ám most nem jött össze neki a győzelem, de ezzel is megerősítette a vezető helyét a bajnokságban.

„Rácz Marci nagyon jól ment egész hétvégén, stabilan ott volt az elejében egész hétvégén, majd a döntőben második lett. Az eredményével minuszolás nélkül vezeti a Junior Bajnokságot” – zárta a beszélgetést Lencse Zoltán.

A Rallycross Bajnokság szeptember utolsó hétvégéjén a Rabócsi Ringen folytatódik.

Köszönjük partnereinknek: Open Ways Delivery s.r.o., MOBIL A.R.T Kft. HELLA ÁNR Kft. Prestige Marketing Kft., S.O.S. Cargo Kft., BIL-Transport Kft.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ