A hétvégén indul a 2023-es Magyar Rallycross Országos Bajnokság, és a Korda Racing számára ez az év egy újabb mérföldkőnek számít. Ugyanis Benyó Máté (rallycross) és Baráti Tomi (autocross) személyében szintet lép a csapat, és a hazai versenyek mellett az Európa-bajnokság valamennyi megmérettetésén ott lesz. És ha már ott lesz a kontinensviadal összes futamán, akkor szeretné letenni a névjegyét.
Ennél nehezebb, ugyanakkor kihívásai miatt szebb idény még nem várt az off road szakágban a Korda Racing versenyzőire. A 2023-as szezonban az idei Magyar Rallycross Országos Bajnokság mellett az Európa-bajnokságon is képviseltetik magukat.
Benyó Máté – aki az elmúlt két esztendőben mindkétszer másodikként zárt összetettben, miközben számos futamgyőzelmet aratott a Supercarban – élete és eddigi pályafutása legkeményebb szezonjára készül. Máté ugyanis a tavalyi év utolsó hónapjaiban kapott új autójával, az Albatec Racing által épített Peugeot 208 ERX-szel a magyar bajnokság mellett ott lesz az Európa-bajnokság összes versenyén. Mint elmondta, teher alatt nő a pálma, erre a lehetőségre várt, így jó szerepléssel szeretné meghálálni a bizalmat, így itthon mindenképpen harcban akar lenni a hőn áhított bajnoki címért, míg az Eb-n a maximumot akarja kihozni magából, aztán majd kiderül, az mire lesz elég a sportág legjobbjai ellen.
„Közös célunk, hogy minél több tapasztalatot szerezzünk és néhány kimagasló részeredménnyel megcsillanjunk már az első évben. A kontinensviadalon összesen hat versenyhelyszín lesz Európa szerte, ebből a szezonkezdet a magyarországi nyirádi vörös katlanban április 29-30-án. A magyar bajnokság pedig hét fordulóból áll, mind magyar helyszíneken. Itt a szezon kezdet Húsvét hétvégén lesz. Eddigi pályafutásom legkomolyabb szezonja elé nézek, ennek megfelelően a felkészülésre is nagy hangsúlyt fektettem. Heti öt-hat alkalommal edzettem fizikálisan, heti hét-nyolc órát töltöttem el szimulátorban és heti több órát foglalkoztam videó elemzésekkel” – közölte Máté.
Ebben az évben csatlakozott a Korda Racing csapatához az autocrossban vitézkedő Baráti Tomi, akinek 2022-ben a magyar és szlovák bajnoki cím mellett a Közép-Európa Zóna Bajnokság bajnoki címét is sikerült megszereznie XC CrossCarban, mely napjaink egyik leglátványosabb és legközkedveltebb kategóriája. Idén pedig a csapattal együtt szintet lép: az Európa-bajnokságon indul.
„Az idei év hatalmas változásokat hoz számomra, pályafutásom legnagyobb megmérettetése előtt állok, hisz lehetőséget kaptam arra, hogy az Autocross Európa Bajnokságban álljak rajthoz a Korda Racing színeiben. Ezzel egy hatalmas álmom válik valóra és rendkívül izgatott vagyok. Bár az idei évben rengeteg új dolgot kell megtanulnom, hiszen új autóval és ismeretlen pályákon fogok versenyezni, a tavalyi FIA Motorsport Games szereplésem mindenképp bizakodásra ad okot, hisz ott az EB-s mezőny zömével és egyéb világklasszis versenyzőkkel versenyeztem együtt és jutottam döntőbe. Célom tehát egyértelműen a konstans döntős, esetleg top 5-ös eredmények elérése, ezen felül pedig elkötelezetten fogok küzdeni a dobogós helyezésekért, hogy meghálálhassam mindenkinek a belém vetett bizalmát” – fogadkozott Tomi.
A Super1600-asok között a tavalyi bajnoki pontversenyben harmadik Kovács Sámuel idén marad ugyanebben a kategóriában, ám már mindenképpen a bajnoki címet célozza meg.
„Idén is az S1600-os kategóriában fogok rajthoz állni. A tavalyi évben sok tapasztalatot gyűjtöttem és rengeteget tanultam. A téli szünetben a csapat is sokat fejlesztett az autón. Én is maximálisan készültem a szezonra mind fizikálisan, mind pedig mentálisan. A csapatban mindenki nagyon támogató és rendkívül pozitív. Az idei évre a minél több győzelem és a bajnoki cím megszerzése a cél” – fogalmazott Sámuel.
Ezúttal már az öccse, Kovács Domonkos is a csapat színeiben versenyez majd, ő a Hankook Crosscar RX Cup sorozatban áll majd rajthoz. Nem aprózza el a kategóriában való belépését, azonnal egy bajnoki címmel zárná az idényt.
„Most csatlakoztam a csapathoz, és a közös munka szerintem tökéletes lesz. Idén egy új kategóriában, a Hankook Crosscar RX Cup sorozatban fogok versenyezni. Már voltunk tesztelni az új autóval, mindenki nagyon pozitív és segítőkész volt velem, amit természetesen igyekszek majd meghálálni. Az idei évben a célom a bajnoki cím megszerzése” – mondta Domonkos.
Szintén kategóriát vált Bagaméri Bálint, aki jól teljesített tavaly, és csak apróságokon múlt, hogy nem tudott a döntőbe kerülni a versenyeken. 2023-ban a cél, hogy meglegyen az első futamgyőzelem.
„Idén a Swift Hybrid RX Cup-ban fogok versenyezni. A téli felkészülésem alatt mentálisan és fizikálisan is igyekeztem minél jobban megismerni az új autómat, hogy készen álljak már az első versenytől kezdve. Nagy terveim vannak, ugyanis az idei célom hogy futamokat nyerjek új kategóriámban” – jelentette ki Bálint.
A női részleg egyrészt kibővült – a Korda-lányokon kívül Bagaméri Réka is csatlakozott hozzájuk –, és tavaly az élete első szezonját teljesítő Korda Réka idén előrébb lépve a Swift Hybrid Cup-ban áll rajthoz.
„Az idei szezonban kategóriát lépve, a Swift Hybrid RX Cup-ban fogok versenyezni. Az autót teljesen más vezetni, mint az előzőt, de szerencsére tudtam vele tesztelni, így hozzászoktam a változásokhoz. Idén egyre jobb tempót szeretnék autózni és minél előrébb szeretnék végezni a mezőnyben, ami akár dobogós helyezést is jelenthet. A verseny szoros lesz, mindenképp meg kell majd küzdeni a jó szereplésért. A csapat nagyon kedves, segítőkész, ezért úgy gondolom, hogy ennek nem lesz akadálya!” – mesélte Réka.
Nővére, Zsófi – aki tavaly a női bajnoki címről azonos pontszám mellett maradt le – szintén ebben a kategóriában indul az idén. Ő is elégedetten nyilatkozott idei versenygépéről.
„Idén új kategóriában indulok, a Swift Hybrid RX Cup mezőny tagja lettem én is. Nagyon tetszett a teszteken az autó, gyorsan fel tudtam vele venni a tempót. Szeretnék idén minél többször dobogóra állni. A legfőbb célom, hogy év végén, az összetettben is ott lehessek a dobogón” – fogalmazott Zsófi.
A csapat harmadik újonca, Bagaméri Réka szintén egy Suzuki Swifttel áll rajthoz, igaz, ő az RX bajnokság junior kategóriájában. Nem tagadja, nagyon izgul első szezonja előtt.
“Az idei lesz az első szezonom a magyar RX bajnokság Junior kategóriájában. Versenyautóm egy Suzuki Swift és az egyik legnépesebb versenyszámban szeretném bizonyítani, van itt helyem. Ezen a versenyen tizenhárman indulunk amiből öten vagyunk lányok. Sokat készültem a tél folyamán, de nagyon izgulok az első versenyem előtt…” – vallotta be Bagaméri Réka.
A tavaly is a Mazda MX-5 Kupában versenyző Várkonyi Bence – összetettben megszerezze a harmadik helyet – marad ugyanebben a kategóriában, viszont a 2022-es „bronzérem” után egy sokkal fényesebbre vágyik.
„Idén egyértelműen megcélozzuk a bajnoki címet. Tavaly a bemutatkozó évemben sikerült több dobogós eredmény mellett futamgyőzelmet is elérni és megszerezni az év végi harmadik helyet is. Mivel a tavalyi bajnok kategóriát vált, kemény munkával és alázattal mindenképpen oda szeretnék érni az összetett első helyére” – állította Bence.
A Korda Racing csapatvezetője nem titkolja, nagyon várja már az idei off road szezont. Csapatával kilép a nemzetközi mezőnybe, ám bízik abban, hogy Baráti Tomi és Benyó Máté megállja a helyét az Európa-bajnokságon, míg itthon bajnoki címekkel zárhatják 2023-at.
„Ez az esztendő a csapat számára vízválasztó lesz, hiszen immár kilépünk a nemzetközi színtérre. Máté és Tomi tudása alapján végre oda kerül, ahova való, és pontosan tudom, hogy mindketten a maximumot fogják kihozni magukból. Tomi személyében ráadásul egy rendkívül sikeres versenyző csatlakozott hozzánk. Sami remekül, futamgyőzelemmel zárta a tavalyi évet, ráérzett a siker ízére, így őt mindenképpen bajnokesélyesként tartom számon. Többen új kategóriában indulnak, hiszem, hogy Zsófi, Réka és Bálint hamar beérik a mezőnybe, ami jó eredményekkel párosul majd. Bence idén már összetettben is esélyes a sikerre, és ugyanezt gondolom Domiról is, aki kiválóan teljesített a teszteken. Bízom benne, hogy Bagaméri Réka is beilleszkedik a csapatunkba és eredményes idényt tud majd zárni” – jelentette ki Spitzmüller Csaba.
A Korda Racing együttműködő partnerei: Hertz – Mercur Rent a Car Kft, Tesco Biztosítás, Corax-Bioner Zrt., Harmata-94 Kft., Benks Kft., Benks-Hyper Kft., Wolf Akadémia Kft.