Erős kezdés után… – ERC Seajets Acropolis Rally

Erős kezdés után… – ERC Seajets Acropolis Rally

MEGOSZTÁS
Jött a fekete leves az Érdi Rallye Teamnek a 2017-es Acropolis Rali szombati versenynapján.
Remekül indult az ifj. Érdi – Papp párosnak a szombat, az első három gyorsasági szakaszon a kategóriát vezetve hozták be az autót az első szervizbe. Egy perc húsz másodperces előnyre tettek szert az olasz Zelindo Melegari & Maurizio Barone páros előtt úgy, hogy a vetélytárs orosz különítmény az AC pumpa meghibásodása miatt az első gyors után kiállni kényszerült. Tibinek és Gyurinak a szerviz után a negyedik gyorsaságiról még sikerült lejönniük, azonban a beíró után 800 méterrel egy jobbos hajtűkanyar után eltört a jobb első trapéz gömbfej, melynek következtében elvesztették az uralmat az autó irányítása felelett és egy beton árokba csapódtak.
A fiúk apróbb zúzódásokkal megúszták az esetet, ám az autó sérüléseit csak a helyszínre érkező szerelők tudták kijavítani, hogy azzal vissza tudjanak jönni a szervizparkba. Az anyagi kár jelentéktelen, a lelki annál inkább. Vezető helyről kiesni sosem szerencsés, de az autósport már csak ilyen.
Ifj. Érdi eképp nyilatkozott az esetről:
„Gyurival teljesen kiábrándultak vagyunk, de nem adjuk fel. Az eset után autót a szerelőink újra csatasorba állították és a super rally szabályainak megfelelően vasárnap reggel kilenc óra előtt öt perccel újra ott leszünk a rajtban.”

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ