Eger Rallye – “Megérdemelt második hely” – Turán – Bagaméri

Eger Rallye – “Megérdemelt második hely” – Turán – Bagaméri

MEGOSZTÁS

Eger Rallye – “Megérdemelt második hely”

Turán Frigyes és Bagaméri László már az évadnyitó hétvégi Eger Rallye-n felállhatott a dobogóra, ugyanis kategóriáját az összetett második helyen zárta a Turán Motorsport párosa. Vasárnap hat szakasz várt a versenyzőkre, melyek közül a Mátraalmás-Szuha-Parádsasvár gyorsaságit kétszer is megnyerték Friciék.

A szombati defekt és a jobb hátsó lengéscsillapító sérülését követően egy megújult, tökéletes Ford Fiesta R5-tel kezdhettük meg a vasárnapi, záró versenynapot Bagaméri Lacival. A csapatvezetés profin oldotta meg a váratlan problémát, szerencsére Bécsben talált egy hozzáférhető alkatrészt még az éjszaka alatt, amit időt és energiát nem kímélve a reggeli szerviz idejére Egerbe szállított. Ezúton is köszönjük nekik, hogy így hibátlan autóval kezdhettük meg a vasárnapi versenynapot” – mondta Turán Frici.

A zárónapon is egyértelműen a Mátraalmás-Szuha-Parádsasvár gyorsaságira helyeztük a hangsúlyt, fontos szakasz volt ez számunkra, amit végül kétszer is sikerült megnyernünk. Végig nagy csatát vívtunk az első helyért Vincze Feriékkel, akiktől csupán 8.8 másodperc választott el a legvégén. Szombaton sajnos nekimentünk egy lassítónak, amiért 10 másodperc büntetést kaptunk, ha az nincs, meg lehetett volna az első hely is, de összességében így is elégedettek vagyunk. Végig jó tempót autóztunk, folyamatosan változtattunk a beállításokon, sokat tanultunk a hétvége alatt, amit viszünk magunkkal tovább az évad következő versenyeire” – tette hozzá Frici navigátora, Bagaméri Laci.

Boldog vagyok, nekünk ez a második hely most felért egy győzelemmel és a végelszámolásnál is jól fognak jönni az Egerben szerzett pontok. Örülünk, hogy ennyien kilátogattak a pályára szurkolni nekünk, ez mindig sok erőt ad egy versenyzőnek. Ezúton is gratulálunk Vincze Feriéknek, akik egész hétvégén kiegyensúlyozottan autóztak és nagyon gyorsak voltak, de bízunk benne, hogy legközelebb őket is meg tudjuk fogni!” – mosolyog Frici.

Az Országos Rallyebajnokság második fordulóját 2019. április 26-28-án Miskolcon és környékén rendezik.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ