Di Resta nyerte a DTM első éjszakai futamát Misanoban
- A Mercedes versenyzője ismét küzd a bajnoki címért
- Gary Paffett ütközését követően nem szerzett pontot
- Alex Zannardi a 13. helyen végzett a BMW-vel
Látványos képek, izgalmas pozíció harcok, két biztonsági autós fázis és egy nagyon boldog győztes. Ezek voltak a sikeresen debütáló DTM futam alkotóelemei az olasz éjszakában Misanóban.
A DTM történetének első éjszakai futamát Paul Di Resta – Mercedes-AMG C 63 – sikerével zárult. „ Nagyon boldog vagyok. Ez egy tökéletes nap volt, még akkor is, ha verseny nagyon nehéz volt” – kezdte nyilatkozatát a futamot követően. Szezonbéli harmadik győzelmével a skót pilóta mindössze egyetlen pontra csökkentette hátrányát a bajnoki éllovas brit, Gary Paffett mögött. A második helyen az Audi pilótája Robin Frijns, míg a harmadik pozícióba egy másik Mercedes-AMG ért célba Eduardo Mortara vezetésével.
„Ez a győzelem fontos lépés volt a bajnokságban, De ez nem más, mint egyszerű kemény munka. Remélem, jól fogok aludni és az autóm holnap is top formában lesz” – zárta gondolatai Di Resta, aki szombaton 28 pontot ért el, köszönhetően a pole pozíciójának és a futamgyőzelmének.
Az Audi RS 5 DTM-mel második helyezett Robin Frijns-nek is meg volt az oka a boldogságra. Tizenharmadik DTM futamán felállhatott a dobogóra. „Már Brands Hatchb-en is gyors voltam, de sajnos ott nem sikerült a pontszerzés. A mai verseny remek volt. Az utolsó pedig egyszerűen szenzációs volt.” – mondta Frijns, aki utalt arra, hogy megtalálta az előzés lehetőségét Mortara mögött és izgalmas menővert indított el. „Edo hibázott, amiből nekem sikerült hasznot húznom. Hagyott nekem egy kis helyet. Nagyszerű párbaj volt” -mosolygott Frijns, miközben felidézte az előzést.
A futam során két alkalommal gördült a pályára a biztonsági autó. Első alkalommal a 9 és a 12. kör között volt benn a pályán, amikor is a Mercedes-AMG két pilótája Eduardo Mortara és a bajnoki éllovas Gary Paffett ütköztek, amelynek a végeredménye Paffett kiállása volt – megsérült a Mercedes-AMG C63 DTM kormányösszekötője és a bal első futómű is. A 14. körben még egyszer bejött a safetycar három kör erejéig.
A futamon a BMW vendégeként résztvevő Alessandro Zannardi remek versenyt futott, ugyanis a BMW M4 DTM-jével a többszörös paralimpiai aranyérmes a 13. helyet szerezte meg. „Nagyon boldog vagyok”! – nyilatkozta az olasz pilóta, aki lábprotézis nélkül teljesítette a futamot a speciálisan felkészített versenyautóban. „ Sok mindenért van okom mosolyogni. Rengeteg mindent tanultam, amit holnap a második versenyen szeretnék használni!”
A 20 futamos DTM szezon 13. futamát követően a háromszoros futamgyőztes Gary Paffett – Mercedes-AMG vezet 177 ponttal, mindössze az egy pontos lemaradásban lévő Paul Di Resta (176 pont) előtt. Eduardo Mortara a harmadik 118 ponttal. A kétszeres korábbi bajnok Marco Wittmann 112 ponttal a negyedik legjobb BMW pilótaként. Lucas Auer (Mercedes-AMG, 110 pont) és Timo Glock (BMW, 107 pont) az összetett ötödik és hatodik helyezettje.
A DTM második éjszakai versenye vasárnap 22:30 órakor kezdődik.
#####
?️Drivers´ standings after 13 of 20 races. All results of today ➡️ https://t.co/yX6axDpEfR #DTMMisano #weloveDTM #NightRace pic.twitter.com/8GG2kX6BC9
— DTM (@DTM) 2018. augusztus 25.
??Well deserved, guys! Enjoy the rest of this incredible night with your teams @circuitomisano ?? #DTMMisano #weloveDTM #NightRace pic.twitter.com/isFmv27AhP
— DTM (@DTM) 2018. augusztus 25.
Alright. Next double-file restart. 14 cars left in the field. 23 mins left. So exciting #DTMMisano #NightRace pic.twitter.com/8MmbmTCXYC
— DTM (@DTM) 2018. augusztus 25.
And here´s the reason for @LucasAuer1 and @BrunoSpengler being out. pic.twitter.com/zlX9UOqvqT
— DTM (@DTM) 2018. augusztus 25.
Double-file restart. And almost immediately the next Safety Car ?, due to an incident between @LucasAuer1 and @BrunoSpengler. @JamieGreen_ and @ReneRastRacing also out after colliding. #DTMMisano #NightRace #TrackAction pic.twitter.com/iXWgHUj9n0
— DTM (@DTM) 2018. augusztus 25.
?Safety car in Lap 9! @GaryPaffett already out! Lots of little battles going on in this early stage of the race #DTMMisano pic.twitter.com/t0GJDlwORS
— DTM (@DTM) 2018. augusztus 25.
????Here we go. The first #NightRace of DTM history just started @circuitomisano #DTMMisano #weloveDTM #NicghtRace pic.twitter.com/LzLQs2qqdM
— DTM (@DTM) 2018. augusztus 25.
matezsoltee