Citroën Rally Team Hungary 2020 – új szezon – új páros!

Citroën Rally Team Hungary 2020 – új szezon – új páros!

MEGOSZTÁS

Lukács Kornél mellé az egyik legtapasztaltabb navigátor, a háromszoros abszolút bajnok Tóth Imre ül be és együtt próbálják minél hamarabb megismerni a versenyautót. Csucsu úgy nyilatkozott, hogy egy régi álma teljesült…

Év végén a dobogón állt a tavaly megalakult Citroën Rally Team Hungary párosa. Az első szezon az autóval szép sikereket hozott, amit az év végi dobogó is bizonyított. Ádám új utat keres karrierjében, ezért új tárgyalásokat kezdett a csapat és ezúton bejelenti: a 2020-as szezonban Lukács CSUCSU Kornél és Tóth Imre neve szerepel majd a hazai ralibajnokságban a Citroën C3R5 versenyautó oldalablakán.

Balkányi György, a Citroën magyarországi ügyvezetője sikeresnek mondja a tárgyalást, ami után az új páros mellett döntöttek: „Nagyon örülünk, hogy egy olyan fiatal versenyzővel tudunk indulni a bajnokságban, akinek van rally és rallycross múltja is. Ez mindenképp jó ötvözet. Ráadásul Csucsu versenyzése nagyon sok szállal kötődik a márkához, hiszen az első hazai, az első Európa-bajnoki és az első világbajnoki futamán is Citroën versenyautókkal versenyzett. Nagyon megtetszett a motivációja, a sport iránti elkötelezettsége és alázata.

Bízom benne, azzal a professzionális háttérrel, amit a csapatunk biztosít neki, a tehetségét még jobban ki tudja bontakoztatni. A csapat és az autó tavaly is bizonyított. A navigátor személye pedig garancia arra, hogy a legtapasztaltabbtól tudjon tanulni. Az elmúlt évben nagyon beváltak, így idén is a PIRELLI gumikat választjuk, ilyen abroncsokat használunk a teljes szezonban. Nyerő lapok vannak Csucsu kezében!”

Arról, hogy milyen eredményeket vár a visszatérő pilótától, így nyilatkozott a csapatvezető, aki már több, mint húsz éve elkötelezte magát a ralisport mellett: ”Nincsenek túlzott elvárásaink az év elején. Meg kell szoknia az autót, a csapatot, a navigátort, újra bele kell csöppennie a rally közegébe, fel kell vennie a versenyek ritmusát. Reményünk és meggyőződésünk, hogy az év második felében már komoly meglepetéseket fog okozni.”

Csucsu így mesél a csapatba kerülésről: „Tavaly a nyirádi rallycross futamon sokat beszélgettem Tóth Imivel, aki gyerekkori bálványom, Turi Tomi navigátora volt. Most felhívott és mondta, hogy lenne egy lehetőség, mennyire érdekelne ez engem. Mindig is a rally volt az, ami a legközelebb állt hozzám, annak ellenére, hogy az utóbbi években inkább a rallycross szakágban versenyeztem.”

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ