Bakkerud nyert Kanadában – FIA WRX

Bakkerud nyert Kanadában – FIA WRX

MEGOSZTÁS

Andreas Bakkerud győzelmével zárul a kanadai Trois-Rivieres-ben a rallycross világbajnokság idei hetedik futama. A Monster Energy RX Cartel csapat versenyzője 950 nap után nyert ismét futamot. Három futammal a bajnokság vége előtt Bakkerud öt ponttal van lemaradva az éllovas Kevin Hansen mögött a második helyen.

Andreas Bakkerud:

Csapatként keményen dolgoztunk, hittem és imádkoztam, hogy mihamarabb eljöjjön ez a nap. Vártam minden szerencsétlenség és hiányosság ellenére, de azt hittem, hogy soha nem fog megérkezni.

Rengeteg kihívással kellett megküzdenünk a csapat megalapítása közben és az abu-dahbi-i nyitófordulóban is. Nagyon közel álltunk a sikerhez Belgiumban és Silverstone-ban. Erősek voltunk a svédországi elődöntőig. Még ma is problémákkal kellett megküzdenem amikor a döntő rajtjában leégettem a kuplungot.

De csapatként küzdöttünk és nagyon boldog vagyok, hogy a Bakkerud Blue szurkolók is megérezhették a győzelem ízét.

Már majdnem 950 nap telt el az utolsó győzelmem óta. Nem számítottam erre az eredményre, mert a kanadai futamon nem sikerült jó eredményt elérnem. Nagyon örülök annak, hogy az autó egyben és az RX Cartel első győzelmét sikerült megszereznem.

Eredmények

A döntő videója:

A kvalifikációs futamok videói:

Fotók: FIAWorldRallycross.com

matezsoltee

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ