Az első öt-hat autóban jó lenne ott lenni…

Az első öt-hat autóban jó lenne ott lenni…

MEGOSZTÁS

Túl van a teszten Hibján Joci és Szollár Csabi, így kicsit nyugodtabban ülnek majd a Salgó Ralin a Fordba. Céljuk valahol az elejében végezni.

 Hogy sikerült a múlt hétvégén a tesztetek?

– Nagyon jól, minden rendben volt. Egy sprinten vettünk részt, tudtunk menni pár kilométert, és korrektül kezeltek minket, szóval szuperül éreztük magunkat. A Forddal sem volt semmi probléma, annyi, hogy kicsit hamarabb befejeztük a tesztelést, mert más programunk is volt még aznapra, de amiért mentünk, azt tökéletesen elvégeztük. Gyűjtöttünk egy kis kilométert, hogy az éles bevetésen harcra készen álljunk a rajtban.

Mi a helyzet a Salgóval, nagy készülődésben vagytok?

– Most is itt vagyunk, a kocsik között cikázunk. Az utolsó simításokat végezzük rajta, és hamarosan indulunk is a versenyre. Nagyon szűkös lesz a pályaírás, borzasztóan kell majd figyelni, mert én most így elsőre iszonyatosan kevésnek találom az erre kapott időt. Mivel öt nem túl rövid gyorsaságit kell nagyon pontosan felírni, elég pörgős lesz a hétvége. Ma felvesszük az itinert, aztán pályát írunk, pénteken meg már verseny. Gyakorlatilag egy napunk van felkészülni, és egy tökéletes itinert összerakni. Azon leszünk majd, hogy a lehető legjobban beosszuk az időnket.

Tavaly nem jártatok sikerrel Salgón, idén mik a tervek, célok, álmok?

– A szakaszokban elvileg lesznek kisebb módosítások, úgyhogy mennek a találgatások, de ha odaérünk minden kiderül. A Kazár nagyon jó, bár ahhoz kellemetlen emlékek is fűznek, de ezt kizárjuk. Cered is klassz, végül is ez egy jó futam szokott lenni, mondom ezt annak ellenére, hogy voltak már kalandjaink. Pozitívan állunk a dolgokhoz, és megpróbálunk okosan autózni. Nyilván fejben nagyon ott kell majd lenni, hiszen sokan leszünk a kategóriában, és semmiképpen nem szeretnénk a végén kullogni, viszont idő előtt feladni sem. Meglátjuk mennyire tudjuk ezeket összehangolni, és tartani végig egy stabil helyezést.

Mondj egy számot Joci, hányadik helyen szeretnétek végezni?

– Mivel nagyon népes a mezőny és ez az idei első aszfalt futam, így a murva után elég bátor megtippelni, hová soroljuk magunkat. De mivel ez egy verseny, és mindenki álmokkal érkezik…mi is, így azt mondom, az első öt-hat autóban jó lenne ott lenni. Természetesen tudjuk a határainkat és az autóét is, amit próbálunk néha feszegetni, de fontos számunkra, hogy vigyázzunk magunkra, illetve a Fordra egyaránt. Valamint az időjárás is bármikor közbeszólhat, mi szeretnénk száraz időben versenyezni, de tudjuk, hogy ez nem kívánságműsor…szóval alkalmazkodunk majd az adott helyzethez, és abból próbáljuk kihozni a legjobbat.

Partnereink:

NEV-ÚT KFT.; KOMPRESSZOR VARGA-IC Bt.; SECURITY BÁRÁNY KFT.; A-VÉD KFT.; GERDA-TRANS KFT.; SZIMITA TRADE KFT.; FEHÉRTÓI CSEMEGE; FEHÉRTÓ-TRANS SNACK KFT.; SMALL-EAST BT.; NYÍRSÉGTEFU 2009 KFT.; NYÍR-TEL KFT.; K+K SPEDIT KFT.; LAKI-SZIG KFT.; CHARON-TRADE KFT.; SZAKÁCS ÉS TÁRSAI KFT.; FASTRACERS.HU; ROBIT TECHNIK BT.; ALUSCHLOSSER KFT.; HSC MOTOR KFT.; BÁNKA TRANSPORT; BERTI KLAUSZ KFT.; ASONÁJ 2003 KFT.; AXIN ORIGÓ KFT.

 Szöveg: Tiba Anita

Fotó: FastRacers.hu – Rally Team

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ