Az egyik szemünk sír, a másik nevet – MOL Racing Team –...

Az egyik szemünk sír, a másik nevet – MOL Racing Team – ERC Rally Islas Canarias

MEGOSZTÁS

Az egyik szemünk sír, a másik nevetAz ERC értékelés 11. helyén végzett a Kanári-szigetek Rallyn a Herczig Norbert – Ferencz Ramón kettős, így egyetlen hellyel maradtak el a verseny előtt kitűzött céltól. Az újabb sikertől egy defekt fosztotta meg a MOL Racing Team párosát, akik két szakasszal a verseny vége előtt még a nyolcadik helyen álltak.
„Levágtam egy kanyart, ott ahol nem kellett volna, és amikor visszatértünk az aszfaltra megsérült a gumi, így majd hat kilométert tettünk meg jobb első defekttel, ami másfél percünkbe került. Akkor, ott nagyon mérges voltam magamra, mert ezzel elszállat az addig „kiharcolt” 8. helyünk, ugyanakkor az elégedettségre is megvan minden okunk, mert a verseny nagy részén tartottuk a tempót a rutinos Eb pilótákkal és most két futam után már pontosan látjuk, hogy ott van a helyünk az élmezőnyben” – vont gyors mérleget a célban Herczig Norbert.

A MOL Racing Team párosa egy apró műszaki hiba miatt nem tudta versenytempóban teljesíteni a kvalifikációt, ám az első két gyorsasági szakaszon parádésan kezdett, alig egy másodpercnyire volt a dobogós helyezéstől. Az első napot végül a nyolcadik helyen fejezte be a magyar páros úgy, hogy még az ötödik helyen álló Pierre-Louis Loubet is elérhető távolságban volt. (A franciáról annyit kell tudni, hogy az elmúlt három évben a WRC futamokon állt rajthoz.)

„Élvezetes csatát vívtunk a portugál Bruno Magalhaesszel, a lengyel Lukasz Habajjal és a szintén lengyel Grzegorz Grzybbel. Mindannyian komoly tapasztalattal rendelkeznek ezeken a pályákon, így az első nap estéjén a csapat jó hangulatban ment pihenni, mert újra bebizonyosodott, hogy Ramónnal képesek vagyunk olyan tempóra, mint az ERC legjobbjai, akikkel a mi SKODA Fabia R5-ünk is képes felvenni versenyt. Ezeken a pályákon sokat számított a motorerő, és a beállítások is gyökeresen eltértek az első fordulótól, mégis szinte tökéletes első napot teljesítettünk” – összegezte a pénteki nyolc gyorsaságit Norbi.

A második versenynapon hat gyorsasági szakasz várt a mezőnyre, amiből az első kettőn továbbra is az élmezőnnyel autózott a MOL Racing Team csapata. A csaknem 25 kilométeres 11-es szakaszon viszont kiderült, hogy miért számít sokat a pályaismeret.

„Egy kicsit elragadott a hév, és ritmust váltottunk, de a gumikban már benne volt a nap első két szakasza, így az érdes aszfalton néhány kilométerrel a vége előtt teljesen elfogytak az abroncsok, és ezen a pár kilométeren többet veszítettünk, mint amennyit nyertünk az első 20 kilométeren” – mondta Herczig Norbert. Az utolsó körben előbb hetedik időt autózott a magyar kettős, majd jött a defekt, és hiába fejezték be a versenyt egy újabb jó idővel, a legjobb tízbe már nem sikerült visszaverekedni magukat.

„Sajnálom az elveszített pontokat, de ennek ellenére elégedett vagyok. Az első verseny után egy teljesen más jellegű futamon is ott tudtunk lenni az elejében, ami nagyon bíztató. Újabb 200 versenykilométernyi tapasztalattal gazdagodtunk, és ezen a hétvégén bebizonyosodott, hogy a jövőbeli eredményes szereplés záloga az, hogy ha most kellő alázattal gyűjtjük a tapasztalatokat. Köszönjük a szurkolók támogatását, nagyon sokat jelent, hogy ott vannak velünk a helyszínen, és az online csatornákon is figyelik a versenyzésünket, támogatnak minket. Egy hosszú út elején vagyunk, de már most látjuk, hogy megfelelő az irány. Szűk egy hónap múlva megint más kihívás vár ránk, az Acropolis Rallyn olyan pályákon versenyzünk majd, amelyekhez hasonlót még nem tapasztaltunk” – zárta a Kanári-szigetek Rally értékelését Herczig Norbert.

A Kanári-szigetek Rally ERC értékelésének végeredménye:

1. Alexey Lukyanuk / Alexey Arnautov – Ford Fiesta 2:06:23.6
2. Nykolay Gryazin / Yaroslav Fedorov – Skoda Fabia +51.4
3. Fabian Kreim / Christian Frank– Skoda Fabia + 1:29.5
4. José Antonio Suarez / Candido Carrera –Hyundai + 1:48.4
5. Laurent Pellier / Geoffrey Combe – Peugeot +1:49.9
6. Grzegorz Grzyb / Jakub Wrobel – Skoda Fabia +2:04.5
7. Bruno Magalhaes / Hugo Magalhaes – Skoda Fabia +2:21.1
8. Yvan Ares / José Antonio Pintor – Hyundai +2:23.1
9. Eyvind Brynildsen / Tostein Eriksen – Ford Fiesta +2:25.9
10. Lukasz Habaj / Daniel Dymurski – Ford Fiesta +3:07.4
11. Herczig Norbert / Ferencz Ramón – Skoda Fabia +3:52.0

A Rali Európa-bajnokság versenyei:

2018. március 22-24. – Azores Airlines Rally – 6. hely
2018. május 3-5. – Rally Islas Canarias – 11. hely
2018. június 1-3. – Acropolis Rally
2018. június 15-17. – Cyprus Rally
2018. július 20-22. – Rally Di Roma Capitale
2018. augusztus 24-26. – Barum Czech Rally Zlín
2018. szeptember 21-23. – Rally Poland
2018. október 12-14. – Rally Liepaja

Forrás: MOL Racing Team

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ