Áldozat nélkül nincs győzelem

Áldozat nélkül nincs győzelem

MEGOSZTÁS

Az egri futamon dupla sikernek örvendhetett a Bakó Rally Team. A Peugeot Kupában 3. helyen végzett az autó. A Rali2-es párosuk pedig a Citroennel a 6-os kategória 1. és az abszolút 2. helyet szerezte meg.

 Elégedett vagy a két páros egri eredményévél?

– Én azt mondom, így elsőre mindkét autóval jól szerepeltek a srácok. Szabó Árpi és Begala Tomi terve pontosan az volt, amit elértek, hiszen azt tűzték ki célul, hogy szépen fokozatosan építik fel az évet, mert annak semmi értelme, hogy eldobja az ember a vasat, aztán meg csak nyalogatja a sebeit. Hosszú még az év, be kell osztaniuk a kocsit és magukat is. Azért hozzátenném, hogy Árpiék ettől függetlenül a vasárnapi nyolc gyorsból ötöt megnyertek. A harmadik hely kezdésnek szép eredmény a Peugeot Kupában. A Rali2-ben induló Boroznaki Tibi és Bujdos Miki páros pedig iszonyat, hogy beül valaki és azonnal a 6-os csoportban 1. abszolútban pedig a 2. helyen végez. Ha idézni akarnék pár embert, a szervizből, hogy mentek a pályán: „Ezek tiszta hülyék Lacikám, mindegy mit adsz nekik, biciklivel is megcsinálják” – nevet Bakó Laci. Tehát én büszke vagyok mindkét versenyzőpárosra.

Mit tapasztaltál a Peugeot Kupasorozat szervizsátrai alatt?

– Elég jó hangulat volt, de amúgy meg mindenki csinálta a dolgát. Nekünk túl sok tennivalónk nem volt egyik autóval sem. Maga a Peugeot Kupás sátrak szépre és mutatósra sikeredtek. A mérnökök és a Pirellisek hozzáállása is szimpatikus volt, ez fontos egy ilyen volumenű projektnél. Mindenki ismer mindenkit, vannak, akik közvetlenebbek és akik kicsit szédültek a betonon, persze ez egyéni szociális probléma. Mi ott segítettünk vagy adtunk tanácsot, ahol tudtunk, vagy ahol kérték. Továbbra is azt tudom mondani, hogy most kell mindenkinek megmutatni mit tud, azonos feltételek, azonos esélyek mellett.

Folynak az előkészületek a Miskolc Ralira?

– Természetesen, amit lehet minél hamarabb megcsinál ilyenkor az ember, de tudjuk, hogy mindig közbe jön valami az utolsó pillanatban, ez már rituálé talán minden csapatban. Az utolsó utáni pillanat öröme. Árpiék ugye egész évben mennek és ők is készülnek, valószínűleg ki sem szálltak volna a kocsiból, hanem mentek volna egyből Miskolcra. Boroznaki Tibiék még nem tudom, hogy indulnak-e, de úgy gondolom meggyőzte őket is a Citroen C2R2 Max. Ők igazából csak ki szerették volna próbálni, ahhoz képest elég jól sikerült, mert négy gyorson abszolút első időt mentek, kevés kellett az abszolút győzelemhez. Nem nehéz megfertőződni, ha beülsz egy ilyen autóba, és ilyenkor már az is ott motoszkál majd az emberben, hogy legközelebb nem tudnánk-e összehozni az abszolút első helyet is. Szerintem náluk is nyitott maradt ez a kérdés Miskolccal kapcsolatban, mi szívesen látjuk őket.

Reklámpartnereink:

Citroen Orbán OMP Autóház Kft., Folkem Kft., Alfa Szerszámcentrum Kft., BRT Média Kft.; Posta Mosó;

Szöveg: Tiba Anita

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ