Ákos szívéhez még mindig a murva áll közel…

Ákos szívéhez még mindig a murva áll közel…

MEGOSZTÁS

Szinte már meg sem lepődünk, hogy Jánosa Ákost ismét egy murva versenyen, a Mikulás Ralin látjuk majd autózni. Viszont az anyósülésen most nem Rubó ül majd, hanem Nagy Attila.

 Csak nem hiányzott a murva?

– De igen, viszont nem tudok és akarok már annyi időt rászánni, mint előtte, hiszen sok idő és energia kell a felkészülésre, ha a bajnokságban eredményt akar valaki elérni. Így megelégszem kevesebbel, egy-egy futam viszont belefér, és hát a szívemhez mindig is a murva állt legközelebb. Nagy tervem azért nincsen a hétvégére, hiszen tavaly ilyenkor ültem utoljára versenyautóban. Ami mégis előny, hogy ugyanazzal a turbós Peugeottal megyek, mint akkor. Próbálunk majd egy jót autózni, ami terveink szerint felhőtlenek lesznek, és itt most nem az időjárásra gondolok. Nyilván megpróbálok majd sietni, de azért vissza kell rázódnom. Bízom benne, hogy hamar elkapom a fonal végét, és fel tudjuk venni a többiekkel a ritmust.

 Lesz egy kis bemelegítés a hivatalos teszten?

– Muszáj, hogy menjek tesztelni, mivel annyira rég ültem versenyautóban. Valamint kicsit össze kell szoknunk az új navigátorommal is, Attilával. Én egyszer mentem ezzel a kocsival, Atinak viszont tök új lesz, de szerencsére látott már belülről pár autót, szóval igazából egy szuper hétvégére készülünk. Valamikor egyszer szóba került, hogy majd együtt is mehetnénk…és ennek most jött el az ideje. Visszatérve a tesztre, ott kicsit ráhangolódunk a küzdelemre, az autóra és egymásra, és megpróbáljuk a mi szánk íze szerintire állítani az autót, aztán meglátjuk milyen párost alkotunk, és mennyire leszünk eredményesek.

Mindketten eredménycentrikusak vagytok?

– Azt gondolom a magam és Attila nevében is igent mondhatok, mindenki ismeri ugye, hiszen Mixinek navigál… és sikeresek a raliban. Az eredmény mindkettőnk számára fontos, de vannak prioritások. Most például meg kell szoknom újra ezt a közeget, átszellemülni, harcolni…de nem fogok a kardomba dőlni, ha nem leszünk dobogósok. Fontosabb, hogy jól érezzük magunkat, élvezzük a hétvégét, és a lehetőséget, hogy ismét versenyezhetek. Biztosan sokat fogok improvizálni, amihez tökéletesen passzol a murva, és hát ott lesz Attila, aki valószínűleg mindig olyan irányba fog terelni, ami nekünk a legjobb, biztonság és eredmény szempontjából egyaránt.

Partnereink:

ConTruck Kft. – Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. – Nyomtatványok; Luxor Szinter Kft. – Fémfelület-kezelés; Asonáj 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; Bánka Transport – Közúti árufuvarozás; Berti-Klaus Kft. – Közúti áruszállítás; CSMBT. Kft. – Fémmegmunkálás; HSC Motor Kft. – Mezőgazdasági Gépek; FT-Triász Kft. – Korrózióvédelem

Szöveg: Tiba Anita

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ