A Toyota Yaris WRC trió készen áll kihívásokkal teli finn száguldásra

A Toyota Yaris WRC trió készen áll kihívásokkal teli finn száguldásra

MEGOSZTÁS
Yaris WRC #9

A Finn Rally a WRC versenynaptárának leggyorsabb futama, amely erdei körülmények, között finom murván zajlik. A szakaszok számos nagy ugratót és kisebb, nagyobb megmászandó hegyeket, dombokat tartalmaznak, ahol a jó itiner, a jó ritmus és az autó pozícionálása döntő fontosságú. A nagy sebességből adódóan a pilóták közötti különbségek a szokásosnál kisebbek, de a hibákat könyörtelenül büntetik a szakaszok.

Ebben az évben a Finn Rally egy gyakorlatilag teljesen átdolgozott útvonallal jelentkezik. A tavalyi útvonalhoz képest az idei 65%-kal tér el és a szakaszok 40%-a is új lesz. A futam csütörtök este kezdődik majd a vegyes felszínű Harju szakasszal a futam központjában Jyväskylä-ban. Pénteken 10 szakasz kerül lebonyolításra Jyvaskylä-tól nyugatra. A futam szombati 142.86 kilométerét – nyolc szakasz – Jämsa közelében teljesítik a pilóták. Vasárnap további négy szakasz vár a mezőnyre, köztük a Ruuhimäki Power Stage is.

Tommi Mäkinen (csapatvezető)Minden versenyzőm számára ez egy izgalmas esemény, különösen a hazai szurkolók fantasztikus támogatása mellett, nem beszélve arról, hogy észtországi szurkolókat is várunk, aki Ott miatt érkeznek majd. Felejthetetlen élmény volt a számunkra a tavalyi futamgyőzelem. Célunk ugyanez idén is! Az autónk nagyon erős ilyen feltételek között. Mindhárom pilótánk magabiztosan vezet, ilyen gyors szakaszokon. Azt remélem, hogy mindhárman harcban lesznek a futamgyőzelemért. Nagyon jól felkészültünk, de azt hiszem, szembesülnünk kell ellenfeleink versenyképességével.

Jari-Matti Latvala – Toyota Yaris WRC #7 – Nagyon várom már a Finn Rallyt. Jó alkalom lehet a számomra, hogy a szezon második felét pozitív módon kezdjem. Mindig is jól éreztem magam a hazai futamaimon, ez idén sincs másképpen, hiszen egy olyan autót vezethetek, amelyet itt fejlesztettek és ezt már tavaly is érezhettem. Mindenki a csapat mögött áll és minden percben érezhetjük. Az idei futam nagy kihívást fog jelenteni az útvonal alapos megváltoztatása miatt. Néhány új szakaszon már versenyeztem, de az már nagyon régen volt és vannak olyan szakaszok is, amelyeket még és sem ismerek. Azt hiszem így valójában ez egyenlő versenyfeltételeket terem mindenki számára.

Ott Tänak – Toyota Yaris WRC #8 A Finn Rally mindig is az egyik kedvenc futamom volt. Ez egy nagyon különleges rally: nagy az átlagsebesség, hatalmas és tökéletes technikai kivitelezést igénylő ugratókkal, miközben meg kell tisztelned a szakaszokat. Idén új szakaszok kerültek a programba, amelyeket eddig még nem láttunk, ami még nagyobb kihívásokat adnak a futamhoz. Úgy gondolom, hogy nagyon jó tesztünk volt a futam előtt, amelyhez szervesen kapcsolódott a részvételem a múlt héten az Észt Rallyn. Hazai szurkolóim előtt nyerni tudtam. Bízom benne, hogy minél többen a Finn Rallyn is buzdítanak majd. Azt remélem, hogy jó eredménnyel tudjuk majd őket megajándékozni.

Esapekka Lappi – Toyota Yaris WRC #9 – A Finn Rally mindig is egy különleges esemény, még inkább a tavalyi győzelmem óta. Nagyon várom már. Idén felkészültem arra is, hogy nyomás alatt fogok versenyezni, jó eredményre számítok. Új szakaszok, amelyek kihívást fognak jelenteni mindenki számára. Nem csak nekünk, hanem mindenkinek kemény kihívásokkal kell megküzdeni a győzelemért.  Tudjuk, hogy az autóink versenyképesek, így a fő hangsúly a jó itineren lesz, amely gyors sebességű és jó ritmusú vezetést fog eredményezni.

Statisztikák – WRC Finny Rally (2012 – 2017)
Év Jari-Matti Latvala Ott Tänak Esapekka Lappi
2017 21 7 1
2016 2 DNF 8
2015 1 5 8
2014 1 12
2013 17 31
2012 3 6 25

Mi történt tavaly? 

Esapekka Lappi FIA WRC karrierje első győzelmét aratta, ezen kívül a fiatal finn sikere a Toyota visszatérésének második sikerét jelentette. Lappi fej-fej melletti küzdelemben volt csapattársával Jari Matti Latvalával a futam első felében, majd Latvala elektromos problémája miatt, kiállni kényszerült. Juho Hänninen a harmadik helyen fejezte be a futamot, amely a Toyota visszatérése és a Yaris WRC  első dupla dobogóját jelentette.

Rally Finnország 2017
KÖVESS MINKET!

Kövesse a TOYOTA GAZOO Racing WRT-t:
Facebook: https://www.facebook.com/TOYOTAGAZOORacingWRC
Twitter: https://www.twitter.com/TGR_WRC (@TGR_WRC)
Instagram: https://www.instagram.com/tgr_wrc/ (@TGR_WRC)
YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCCtALHup92q5xIFb7n9UXVg

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ