A TMCRallysport ebben az évben is meglepte a szurkolókat…

A TMCRallysport ebben az évben is meglepte a szurkolókat…

MEGOSZTÁS

2020. 07. 11-12.Országos Rallycross Bajnokság, Kakucs-Ring

A TMCRallysport ebben az évben is meglepte a szurkolókat, hiszen a csapat nem egy, hanem két gyönyörű, megszólalásig azonos versenyautóval érkezett Kakucsra. Takács „KisTukiRX” Olivér a SUPER 1600-as kategóriában rajtolt el a Skoda Fabia Super 1,6-sal, mely tetszetős designt kapott, és erősebb is lett. Kulcsár Dánielt az Opel Astra Kupában indította a csapat, ami nagy szó, hiszen a rallycross szakágban ez volt az első olyan versenye, ahol pilótaként láthatták a pályán az ismert navigátort.

100 csapat nevezett be a veszélyhelyzet utáni kezdő futamra, melyre már rengeteg néző is bejöhetett szerencsére. A versenytársak és a csapatok örültek az újra indulásnak, és hosszú idő óta az első találkozásnak.

Takács „KisTukiRX” Olivér (T.O.) :” Versenyautóm a felkészítési időszakban egy teljes motor generálon ment át. Ez azt jelenti, hogy a Skoda Fabia Super 1600 minden alkatrészét átvizsgáljuk ilyenkor. A motort is kivesszük, és a hengerfej teljes felújításra kerül. A forgattyús mechanizmust Apa (Takács Norbert) és Szabó Jani bácsi készítette fel az új versenyszezonra. Új szelepek, és szeleprugók kerültek bele, majd az összehangolás következett. A 2 hónapos átvizsgálás, és összeszerelés után ismét Ladislav Brazdilhoz mentünk ki, hogy a legjobb teljesítményre felprogramozza a paripát. Nagyon elégedettek vagyunk, mert 11 Nm-el és 7 LE-vel lett erősebb, amit most a köridők is tükröztek.”

Barátunk Kulcsár Dani, Takács Olivér navigátoraként debütált rally csapatunkban évekkel ezelőtt, és mostanában is a jobb 1-ben sok ismert rallyversenyzővel „spiccen” megy itthon és külföldön egyaránt. Először Ő tanította meg Olivért, hogy mi is az a rally, rallycrossban pedig eddig spotterként és versenyautó szerelőként segítette, most azonban az igencsak népes kategóriában pilótaként rajtolt el.

 

Kulcsár Dániel (K.D.):” Nagyon örültem neki, és nagyon tetszett, hogy végre versenyautót vezethettem. Szerencsére viszonylag jól ment minden, még fejlődni kell, de élveztem. Van valami fény az alagút végén, hogy ez még jobb lesz! Leginkább arra voltam kíváncsi, hogy milyen, ha többen vagyunk egyszerre a pályán, és erre is kell koncentrálnom.” Szombat reggel mindkét egységre 2 szabadedzés várt.

A SUPER 1600-as kategória óriási izgalmakat, és élményt hozott mindkét napon a nézőknek.

T.O.: „Nagyon jól alakult a futam eleje, mert az alapszakaszban a legtöbb pontot gyűjtöttem. A Q1-re, vagyis az első kvalifikációra a második rajtkockába sorsoltak, ami itt Kakucson a legideálisabb. Köztudott ugyanis, hogy a rajt egyenes utáni első kanyarban, innen érkezik az ideális ívre a versenyautó. Az első rajtkockából nagyon gyorsnak kell lenni, hogy a mezőny előtt érkezzen az ember a kanyarba, és ne szorítsák be jobbra a gumifalba. Egy jól sikerült rajt után, mindenkit magam mögé tudtam utasítani, nagy előnnyel nyertem itt. A szervizcsapat tökéletes munkát végzett, a technika ördöge is velünk volt, semmi hiba nem jelentkezett egész hétvégén.”

A csapat az előfutamok után mindent rendben talált az Opelen, de Pallag-Bozsák Csabi folyamatosan segítette a jobb eredmény elérésében a debütáló pilótát. Az Astrán körönként minden technikai beállítást ellenőriztek Danival, aki élvezte, hogy vezethet végre, szépen vette az első kanyarokat, és a középmezőnyben jutott tovább.

K.D: ”Kisebb csúszkálás és kontakt is előfordult minden körben. A szabadedzések jól sikerültek 3. és 5. időt mentem a pályán. Az kvalifikációkon és az előfutamon a közép mezőnyben tudtam végig autózni, ezáltal bekerültem az elődöntőbe. Az elődöntőt a 4. pozícióból kezdtem meg. A rajt utáni „kritikus” kanyarban felavatták az én autómat is, ami kipörgött, és a futóműve annyira megsérült, hogy sajnos kiállni kényszerültem. Az autó jobb eleje úgy összetört, hogy a lengés csillapító is megadta magát, a sárvédő behajlott, rányomódott az új gumiabroncsomra, amit ledarált. Itt ért véget ez a futam számomra versenyzőként. Nagyon nagy élmény volt, végig mosolyogtam az autóban, minden pillanatát élveztem.”

Olivér szerezte a legtöbb pontot a Q1-ben a Super 1600-asok közül, így az első pozícióból rajtolt Q2-ben. A Skoda sokáig vezetett, de a végén egy nagyobb ívben vett kanyar miatt másodikként ért célba. A harmadik kvalifikációban fontos volt, hogy minél több pontot szerezzünk, ami sikerült is. A rajt utáni sikánban történt lökdösődést ügyesen kikerülte Olivér, és megtartotta végig a pozícióját. Legtöbb ponttal megnyerte az alapszakaszt, így a döntőt Kis Tuki RX kezdhette meg a POLE pozícióból!

T.O.:”Év elején megbeszélte a csapat a taktikát, miszerint semmi olyan helyzetbe nem megyünk bele, amiből rosszul jöhetünk ki. Élvezni szeretnénk az autózást, valamint a rallycross családdal, és a barátainkkal töltött hétvégéket. Emellett természetesen mindenki maximálisan odateszi magát, hogy a legjobb eredményt érjük el. Ehhez igazodott a csapat, és valóban nagyobb hiba nélkül zártuk a hétvégét. A rajt utáni csetepatét elengedve inkább befékeztem picit, hogy a balesetet elkerüljem, és ne törjön rommá az autóm, így a második helyre visszacsúszva folytattam a mindent eldöntő viadalt. Két sráccal nagyon szorosan vívtam végig, így most a dobogó második fokára értem oda. Az időeredményeket minden kör után egyből megnézzük. A „Király kategóriában”, vagyis a Supercars-ban indulók közül volt, aki 4-10 másodpercet kapott 6 kör alatt a Skoda Fabia Super1600-tól, ami elég meggyőző. Nagyon feszes lett a technika, és ráadásul az AUDI is épül, aprólékos, tökéletes lépésekkel haladunk vele.”

Amikor a rallycross népszerű versenyzői, és a média jeles képviselői is azt mondják, hogy KisTuki-nak szurkolnak az nagy lendületet ad egy-egy rajt előtt. A SUPER 1600-as kategória II. helyén ért célba Olivér a Skoda Fabia Super 1600-al, ezzel értékes bajnoki pontokat szerezve. Gigászi küzdelemben, hatalmas élményt nyújtottak a fiatalok a nézőknek. Leírhatatlan érzés, amikor Túri Tomi, egy legendás, közönség kedvenc rallyversenyző gratulál, és elmondja, hogy ez volt a legizgalmasabb futam, és nagyon tetszett neki KisTuki versenyzése. Köszönjük, hálásak vagyunk mindenkinek a támogatásért, mert nélkületek nem sikerülne ilyen eredményeket elérni!

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ