A Rallye3-as bajnok szintet lép

A Rallye3-as bajnok szintet lép

MEGOSZTÁS

Teljesítette első 2021-es tesztjét a Horváth Rallye ASE tavalyi abszolút Rallye3-as bajnok párosa, a Németh 8V Péter – Sztanics Márió duó, akik idén korlátozott “A” licenccel indulnak Rallye1 ORC P13-as géposztályban.

Az első éles teszt egyébként a hazai versenyüknek számító Orfű Rallye-n lett volna márciusban, ám a verseny új időpontra került át, ezért kellett egy gyors ismerkedést összehozni az autóval az I. Therwoolin Boldogkő Rally előtt.

A teszt egy aprócska műszaki hibával indult, amit szerencsére a csapat orvosolni tudott a helyszínen.

„A nap elején picit szomorúan konstatáltam, hogy probléma adódott az autóval, de örülök neki, hogy ez most jött elő, nem pedig a Boldogkő Rally első gyorsasági szakaszán” – kezdte a beszélgetést Németh 8V Péter, majd hozzátette. „Nagyon sokat kell még tanulnom, de ennek ellenére azt gondolom, hogy nagyon pozitív napot zártunk. Az autóval kapcsolatos első benyomások nagyon kellemesek és jók. Sok beállítást sikerült rám szabni a csapatnak.”

Összefoglaló videó a tesztről: https://www.youtube.com/watch?v=JazeEUqdLQw

Péter és Márió számára az idei évben nem csak az autó lesz új, a Rallye3-hoz képest a Rallye1 is egy óriási lépcső.

„Pont úgy érzem magam, mint egy évvel korábban. Új autó, új csapat, több napos versenyek etapokkal és minden pálya új lesz. 110%-ban oda kell tennünk magunkat, hogy biztosra menjünk. Már nagyon készülünk, szerencsére segítségünkre van az internet, ahol több belső felvétel is rendelkezésünkre áll” – tette hozzá Péter.

A páros elsődleges célja idén, hogy sokat tanuljon és fejlődjön, emellett szeretnének minden versenyen célba érni és pontokat gyűjtögetni.

„A kocsira vigyázni fogok, egy karcot sem szeretnék rá. Eredmény centrikus vagyok, van egy nagyszerű autónk, ami tavaly már bizonyította, hogy ütőképes az ORC P13-as géposztályában. Tapasztalat és kilométergyűjtésnek szánjuk az évet, de nem titkolt célunk, hogy dobogóra álljunk az év végén” – zárta a beszélgetést Németh 8V Péter.

Köszönjük partnereinknek az együttműködést.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ