A rallyból érkező Brizman Viktor a túra kategória 2. helyén végzett

A rallyból érkező Brizman Viktor a túra kategória 2. helyén végzett

MEGOSZTÁS

A rallyból érkező Brizman Viktor a túra kategória 2. helyén végzett

Brizman Viktor-Brizmanné Kovács Barbara-Molnár Fanni-Orosz Lilián – Opel Astra 1.6

Az idei évben már nagyon vártuk a kalandrally kiírását, mert az elmúlt években sajnos nem sikerült részt vennünk ezen a jó és pörgős rendezvényen egyéb elfoglaltságok miatt. Most végre összejött és sikeresen le tudtuk adni a nevezésünket a versenyre.

A csapatunkról röviden annyit, hogy nekem (a pilóta) és a feleségemnek (navigátor) ez volt a második kalandrallynk, a csapat másik két tagja (a GPS pontok felkeresése és dokumentálása) viszont teljesen új és ismeretlen kihívások elé voltak állítva, csupán a verseny előtti órákban lettek pontosan felvilágosítva, hogy milyen fontos feladatok állnak majd előttük.

A felkészülést és a ráhangolódást nem igazán vettük komolyan, ez abból is meglátszódik, hogy a rajtdobogóra állásunk előtt jöttünk rá, a GPS-t be se állítottuk, a megfelelő koordináták kezelésére. Szóval volt feszültség rendesen a rajt előtti másodpercekben. Sikeres konfigurálás és rajtot követően megcéloztuk a felkeresésre váró műemlékeket, templomokat, köveket, oszlopokat és még sorolhatnám, hogy milyen kacifántos pontokat. Utólag visszagondolva az első etapunk egészen dinamikusra és eltévedésektől mentesre sikeresdett, de azért voltak kisebb nagyobb érdekességek, mint amikor Csenyétén kellett a világ végét felkeresnünk, ahol a megállásunkat követően elkezdtek körbe rajzani a helybéliek. (a hátul utazó hölgyek csak annyit mondtak, menjünk innen)

A második etapunkat megelőzően volt egy igen rövid és gyorsra sikeredett ebédszünetünk, amit kicsit sérelmeztünk, hogy lehetett volna hosszabb is. Letudva a kötelező energia utánpótlást, nekiugrottunk a ránk váró feladatok hadának, igaz érezhető volt az ebéd utáni fáradtság jele, így kicsit lassabban sikerült a ritmus felvétele, ami abban is megnyilvánult, hogy egyből eltévedtünk és bementünk valami kis vadregényes tájra, ahol sikerült elidőznünk pár percet. Valahogy nem sikerült felvenni az első körben produkált tempónkat, így éreztük, hogy ez a záró körünk nem sikerült valami fényesre, de nem adtuk fel és bőszen kerestük az előttünk álló feladatokat.

Végül sikerült időben célba érkeznünk és az itiner átadását követően arra vártunk, hogy mire lesz elég a nap folyamán nyújtott teljesítményünk. Az eredmény kihirdetéséig volt időnk beszélgetni és felmerült a 3 évvel ezelőtti eredményünk, ami akkor a túra kategória 2. helye volt, így megfordult a fejünkben vajon idén milyen eredménnyel fogunk zárni. Nem gondoltuk volna, hogy végül ilyen jó eredménnyel és megismételve a legutóbbi teljesítményünket ismét a túra kategória 2. helyén fogunk végezni, de nagy örömmel és büszkeséggel nyugtáztuk a munkánk kifizetődését. Így nincs más hátra, mint jövőre az első helyért való kocsiba szállás és megküzdeni újból a GPS és a táj adta nehézségekkel.

A szervezőknek, a verseny kitalálójának és lebonyolítójának szeretnénk megköszönni, hogy idén már 8. alkalommal megrendezték ezt a fantasztikus rendezvényt.
Kívánunk nekik sok sikert, kitartást és elhivatottságot, hogy sikerüljön összehozni és megrendezni a 9. Kalandrallyt is.

Hibákkal vagy hibák nélkül, de mi ott leszünk! 🙂

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ