A Peugeot Kupa élére ugrottak

A Peugeot Kupa élére ugrottak

MEGOSZTÁS

Viszonylag sikeres hétvégét zárt a PSZA Motorsport csapata a hétvégi Mecsek Rallye-n, ahol a nagy hőség mellett a változékony időjárással is meg kellett küzdeni a versenyzőiknek.

„Ismét szép emlékekkel tértünk haza a Mecsek lábától, mint ahogy azt a korábbi években megszokhattuk. Lettek nagyon szép eredményeink, de sajnos egy – két párosunk idő előtt ki is esett, ide sorolhatjuk Gönczöl Ferit és Endrődi Lacit és Zsolna Józsit is. Az időjárás nagyon komoly arcát mutatta, hol a meleggel kellett megküzdeni, hol pedig a vihar elől kellett bujkálni” – kezdte a beszélgetést Szabó Árpád, majd hozzátette. „Berta Laciéknak volt egy nagyon meleg szituációjuk, Alsómocsoládon közel végsebességgel megforogtak, de szerencsére nem törték össze az autót. A szombati napot nem a legfényesebb helyről kezdték, de Laci mindent megtett, hogy ledolgozza a hátrányát és végül a Peugeot Kupa második helyéig kapaszkodott fel, megkoronázva egy Power Stage győzelemmel, amivel a Kupa éléről várja a veszprémi folytatást. Az ORC bajnokságban Szőnyi András, Helembai Zsolt, Petróczy Péter és Jacsó János maradt állva. Zsoltiék szuper rallyztak és sikeresen befejezték a versenyt, ahogyan Andrisék, Petiék és Jánosék is ott voltak a Széchenyi Téren kialakított céldobogón. A Historic Bajnokságban Zsolna Józsiék műszaki hiba miatt idő előtt feladták a versenyt, Szombathelyi Petiék hibák nélkül be tudták fejezni a futamot és boldogan is tértek haza. ORB2-ben Tellér Antiék ott voltak a célban, ez nem adatott meg Endrődi Laciéknak. A csapat Citroenjét Szetei Norbi bérelte, jól is indult a versenyük, viszont a második szakaszon egy vízcső kidurrant és elfolyt az autó hűtővize, ami miatt ki kellett álljanak. Sajnos Norbiéknak nem volt most szerencséjük, de bízunk benne, hogy Egerben ezt a mumust el tudjuk felejteni. A Rally1-esek most elmennek vakációzni, majd augusztusban Veszprémben folytatják. A Rally2-3 és Historic mezőnye nem pihenhet, hiszen július közepén Egerben folytatódik a bajnokság. Köszönöm az egész hétvégét a csapat minden tagjának!”

Köszönet a csapat együttműködő partnereinek: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Interpasszív Kft., SZRV Racing Kft., Handball Family Bt., Wood Day Kertészeti Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., ECON Consulting Kft., Solution 4 All Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., Millers Oils Hungary, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, SFR Parts Kft., BPracing.hu, Ten-Line Kft., Kulcsár-System Kft., MNASZ Tehetséggondozó Program, Wall Print Hungary Kft., Better and Better Bt., LOTTE Chemical Magyarország Kft.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ