A Korda Racing Kiss Ferenccel ment a Lausitzra

A Korda Racing Kiss Ferenccel ment a Lausitzra

MEGOSZTÁS

Egyik kedvenc versenyével, a németországi Lausitz Rallyval kezdte a novembert a Korda Racing, a csapat Skoda Fabia R5-ösével Kiss Ferenc és Patkó Gergely szállt harcba a nemzetközi mezőnyben.

Idei második versenyére készült a korábbi kétszeres elsőosztályú magyar bajnok. pilóta, Kiss Ferenc és navigátora, Patkó Gergely. Fefe az idei évben két nemzetközi versenyt tervezett a Korda Racing Skoda Fabia R5-ösével, és ahogy legutóbb a Bohemia Rallyn, ezúttal is roppant erős nemzetközi mezőnybe csöppent. A német nemzeti bajnokság idei utolsó állomására érkeztek párosok Nagy-Britanniából, Oroszországból, Lengyelországból, Olaszországból, Csehországból, Dániából és Norvégiából is. A Lausitz Rally mindazonáltal a Korda Racing kedvenc versenyei közé tartoznak, 2010-ben Korda Erik és Penderik László az abszolút harmadik helyet is megszerezte egy Subaru Impreza S12B WRC-vel.

Kiss Ferenc utoljára tavaly nyáron állt rajthoz murvás versenyen, a Skodával pedig még sosem, így egy héttel a verseny előtt egy rövid teszten kezdte meg az ismerkedést. A Fabia laza talajon is hamar elnyerte a pilóta tetszését, aminek már a verseny első napján meg is lett az eredménye. Fefe a pénteki négy gyorsasági szakaszon kétszer is megszerezte az abszolút harmadik helyet, a szombati napnak pedig az ötödik helyről kezdhetett neki. A magyar páros a verseny másnapján újabb hat gyorsasági szakasszal birkózott meg sikeresen, mialatt még egy helyet sikerült előre lepni, így az abszolút negyedik helyen zárta a ralit.

”Gratulálok a srácoknak, szép eredmény ez a negyedik hely!” – mondta Korda Erik a verseny végén. „Bevallom, egy kicsit irigykedtem Feféékre, mert a Lausitz Rally az egyik kedvenc versenyen, nagyon sok szép emlékem van erről a raliról, nagy örömmel tértünk ide vissza. Ha megnézzük az előzményeket, hogy Fefe az elmúlt tíz évben hány murvás versenyen ment, hogy alig van tapasztalata az R5-ös autóval, és hogy milyen ellenfelekkel kellett megküzdenie abszolút elégedettek lehetünk. Az autó most is szépen muzsikált, a srácok remekül dolgoztak, a verseny idén is szuper volt, úgyhogy a Lausitz továbbra is a szívünk csücske! Természetesen most sincs megállás, nyakunkon az évad egyik legfontosabb versenyen, a jövő hétvégi Nyíregyháza Rallyn a magyar bajnokság dobogós helyeiért szállunk harcba!”

A 21. Int. ADMV-Lausitz-Rallye végeredménye:
1. Kreim/Christian, Skoda Fabia R5 1:31:39,3
2. Kahle/Doerr, Skoda Fabia R5 +13,0
3. Orsak/Zakova, Ford Fiesta R5 +42,5
4. Kiss/Patkó, Skoda Fabia R5 +3:15,0…

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, Stravia Kft, Ecowian Környezetbarát Tisztítószerek, ENEOS Motorolaj – Szakál-Met-Al Kft., HERTZ – Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Szerszámbróker Kft, StapleCare Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Keviép Építőipari és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, Euroaszfalt Kft., Betonútépítő, Lánchíd 19 Hotel, Blaora Kft, Inwatech Kft, Nógrádker Zrt., RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, K-P-K TransCoop Kft, Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Start Complex Service Kft., Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, Ventil Épületgépész, Young B.T.S. Kft., Iter Építő, ZN-Tech, Tibuktu, PP Media, Equicom Kft, A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, Industrial Electro Service Kft, Szirt Bau Kft, Doktor Természet Kft, Steinerbrunner Győző, Rábakert, Régió Center Kft, Prémium Szerszámker Kft, Master-Pharma Kft, Al Oliva Kft, Pápai Beton Kft, Travel 4 You, Csősz Trans Kft, Hyundai WIA, Origo CNC, Eftech Kft, Lead Design, Wimmer Trans Kft, L&L Trans Kft, Inter Cars, Közmű-Alagút Zrt., Forvett Kft.
2018. november 4.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ