Rossi az élről bukott, Marquez kilencedik idei győzeleme, világbajnok a Honda!

Rossi az élről bukott, Marquez kilencedik idei győzeleme, világbajnok a Honda!

MEGOSZTÁS

Marc Marquez nyerte a Shell Malaysia MotoGp futamot Sepangban 103.984 (!) néző előtt. A szervezők a szombati özönvíz után előrébb hozták a futam rajtját, amely a legjobban Valentino Rossinak sikerült. “The Doctor” mindig is kedvelte a sepangi pályát, amelyen eddig tizenkét alkalommal állt a dobogón és hatszor győzött, legutóbb 2010-ben, valamint három alkalommal itt ünnepelhette világbajnoki címeit (2003., 2005., 2009.)

A pálya erősen jobbos, miután kétszer annyi jobbos kanyar van a pályán, mint balos. A győzelem kulcsa a hátsó kerekek kezelése. A rajt pillanatában a levegő hőmérsélklete 34.5 °C fok, míg a pálya 54°C fokos volt. A mezőny minden tagja elől medium, míg hátul soft abroncsokon vágott neki a futam húsz körének.

Az első kör végén Marquez hibázott, aminek a végén Iannone (Suzuki) megijedt, hogy elé esik a spanyol hondás és kicsúszott.

Rossi a rajttól konstans köröket motorozva építette ki az előnyét, míg a rajtbüntetése miatt csak a hetedik pozícióból rajtoló Marqueznek lépésről-lépésre sikerült az ötödik körben sikerült megelőznie Zarcot és fellépnie a második pozícióba.

Marquez gumijait megviselte a felzárkózás, de folyamatosan nyomás alatt tudta tartani Rossit, aki konstans teljesítményével minden alkalommal válaszolni tudott a már világbajnok próbálkozásaira. A háttérben Vinales felzárkózása volt látványos és Alex Rins teljesítménye. Eközben a szép számú közönség hallhatóan támogatta az “Év újonca”címért küzdő maláj #55 Hafizh Syarint (Monster Tech3 Yamaha) aki bemotorozta magát a Top10 -be.

Négy körrel a leintés előtt azonban az élen motorozó Valentino Rossi a célegyens végén, az egyes kanyarban – jobbos – elesett. A Doctor Yamahájának a hátulja önállósította magát és Rossi elesett, így elmaradt a várt Rossi vs Marquez csata. Rossi még felállította a motorját és a 18. helyre hozta be azt.

Marquez, így senkitől sem zavartatva az élen behozta a Hondát a célba és idei kilencedik győzelmét aratva segítette hozzá a Repsol Honda csapatot a konstruktőri világbajnoki címhez. Az utolsó körben Rins könnyedén megelőzte Zarcot és megszerezte a Suzuki nyolcadik dobogóját az idei szezonban. Marquez, Rins, Zarco, Vinales, Pedrosa végzett a legjobb ötben, míg az elmúlt két év győztes Andrea Dovizioso – Ducati – csak a hatodik helyen fejezte be a sepangi futamot.

Rossi bukása 10:00 percnél:

A futam végeredménye: 

1 Marquez Marc 93 SPA 25 Repsol Honda Team Honda 40’32.372
2 Rins Alex 42 SPA 20 Team Suzuki Ecstar Suzuki 1.898
3 Zarco Johann 5 FRA 16 Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 2.474
4 Vinales Maverick 25 SPA 13 Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 4.667
5 Pedrosa Dani 26 SPA 11 Repsol Honda Team Honda 6.190
6 Dovizioso Andrea 4 ITA 10 Ducati Team Ducati 11.248
7 Bautista Alvaro 19 SPA 9 Ducati Team Ducati 15.611
8 Miller Jack 43 AUS 8 Alma Pramac Racing Ducati 19.009
9 Petrucci Danilo 9 ITA 7 Alma Pramac Racing Ducati 22.921
10 Syahrin Hafizh 55 MAL 6 Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 26.919

A pilóták bajnokságának állása:

1 Marquez Marc 93 SPA 321 Repsol Honda Team Honda
2 Dovizioso Andrea 4 ITA 220 Ducati Team Ducati
3 Rossi Valentino 46 ITA 195 Movistar Yamaha MotoGP Yamaha
4 Vinales Maverick 25 SPA 193 Movistar Yamaha MotoGP Yamaha
5 Rins Alex 42 SPA 149 Team Suzuki Ecstar Suzuki
6 Zarco Johann 5 FRA 149 Monster Yamaha Tech 3 Yamaha
7 Crutchlow Cal 35 GBR 148 LCR Honda Honda
8 Petrucci Danilo 9 ITA 144 Alma Pramac Racing Ducati
9 Iannone Andrea 29 ITA 133 Team Suzuki Ecstar Suzuki
10 Lorenzo Jorge 99 SPA 130 Ducati Team Ducati

 

A csapatok bajnokságának az állása

Helyezés Csapat Pont
1 Repsol Honda Team 427
2 Movistar Yamaha MotoGP 388
3 Ducati Team 373
4 Team Suzuki Ecstar 282
5 Alma Pramac Racing 235
6 Monster Yamaha Tech 3 189
7 LCR Honda 171
8 Angel Nieto Team 93
9 Red Bull KTM Factory Racing 65
10 Aprilia Racing Team Gresini 59
11 EG 0,0 Marc VDS 50
12 Reale Avintia Racing 36

A konstruktőri bajnokság állása

Hely Csapat Pont
1 Honda 364
2 Ducati 310
3 Yamaha 272
4 Suzuki 213
5 KTM 56
6 Aprilia 54

matezsoltee

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ