Ez a győzelem örökre emlékezetes marad!

Ez a győzelem örökre emlékezetes marad!

MEGOSZTÁS

kassa_p1_1

Peugeot-Total Hungária Rally Team

2016. szeptember 11.
Ez a győzelem örökre emlékezetes marad!
Kassa-rali – Peugeot Total Hungária Rallye Team

Erre a versenyre emlékezni fognak, amíg élnek. Ifjabb Tóth János és Szőke Tamás reményvesztetten, és bal hátsó defekttel érkezett meg az utolsó szakasz céljába a Kassa-ralin (a gyorsaságinak öt másodperces vezetés birtokában vágott neki), majd meglepetten tapasztalta, hogy mivel a nagy rivális is defektet kapott, mégis megtarthatta az első helyet.

Ez volt a Peugeot Total Hungária Rallye Team párosának első futamgyőzelme az idén.

„Erre a versenyre, amíg élünk, emlékezni fogunk – mosolygott hitetlenkedve a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János. – Az utolsó gyorsaságin, körülbelül a pálya felénél defektet kaptunk. Nem ütöttem oda az autót, sőt, egyáltalán nem akartam kockázatot vállalni, hiszen a pálya széle teli volt sziklákkal. Annyi történt mindössze, hogy átmentünk egy pici gödrön. Az előző körben is átmentünk rajta, és akkor nem lett baj, most viszont kaptunk egy bal hátsó defektet. Meg is beszéltük Szőke Tomival a hátralévő kilométereken, hogy nincs szerencsénk az idén. Erre amikor beértünk a célba, azt láttuk, hogy Kazár is defekttel jött le, és adtunk neki nyolc másodpercet, s mivel Vincze Feri is óvatosan jött le az utolsó szakaszon, megtartottuk a vezető pozíciót. A verseny előtt arról beszéltünk, a szerencse harminc százalékot nyom a latba a raliban. Most azt mondom, hetven-nyolcvanat. Persze, ahhoz, hogy szerencsének legyen esélye, meg kellett vívnunk az összes csatát a hétvége folyamán, s ott kellett lenni a spiccen.”

kassa_p1_3

S hogy mit tett ehhez hozzá Szőke Tamás? Először is kalapot emelt a pilótája előtt, majd pedig elmesélte, ő hogy élte meg a Kassa-rali zárónapját, s hogy mi minden futott át az agyán a verseny utolsó három kilométerén.

„Reggel úgy keltünk fel, hogy bíztunk benne, a hét gyorsasági elég lesz a hátrányunk ledolgozásához. Ehhez képest már az első szakaszon megtettük. Elképesztő, hogy nyomta a gázt Jani, kérdeztem is tőle, hogy vért ivott-e reggelire, vagy mi történt? Átmentünk tökön, babon, és ő még akkor is úgy érezte, hogy nem volt tökéletes. A vége aztán… Nos, az nem úgy alakult, ahogy terveztük. Arra kértem Janit az utolsó rajt előtt, hogy próbáljunk meg, amennyire lehet, óvatosan menni. De addigra már borzasztóan köves volt a pálya. Miután észrevettük, hogy defektünk van, nagyon elkenődtünk. Az utolsó három kilométeren már nem is mondtam az itinert, mert nem akartam elhinni, hogy megint ekkora pechünk van. Aztán a célban minden a visszájára fordult, megtudtuk, hogy így is nyertünk. Nagyon boldog vagyok, mert ez volt a legnehezebb verseny az idén – navigátor szempontból is. Jó érzés volt, hogy Jani ennyire hagyatkozott rám – mondjuk kénytelen volt –, az pedig mindenképp tanulság számomra, hogy nekem is még pontosabbnak kell lennem az ennyire nehéz pályákon.”

Nos, ilyen az, amikor két maximalista versenyző (egy pilóta és egy navigátor) értékel egy győztes futamot. Azért persze örültek nagyon ifjabb Tóthék, hiszen azokon a rettenetesen nehéz erdőgazdasági pályákon, amelyeket vasárnapra jelöltek ki a Kassa-rali szervezői, csak az igazán fegyelmezett és profi versenyzők érhettek el jó eredményt.

kassa_p1_4

„Az idegen környezet mindig extra kihívást jelent, nem tudod, hogy mire számíthatsz: hetven százalék a felkészülés, harminc pedig improvizáció – tette hozzá a Peugeot 208 T16 R5 pilótája. – A két erdőgazdasági úton kijelölt pálya döntötte el a versenyt, azokra választottunk gumit is, ami tökéletesen sikerült, köszönhetően a Pirelli munkatársainak, akiktől sok tanácsot és segítséget kaptunk. Ennek a két pályának egyébként az volt a nehézsége, hogy két oldalt sziklák tarkították őket, úgyhogy nagyon precízen kellett vezetni. Pedig olykor nem volt könnyű úton tartani az autót. Eddig is volt kedvem a Mecsek-ralihoz, most azonban már alig várom, hogy újra versenyautóba üljünk…”

Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen ifjabb Tóth és Szőke értékes pontokkal gazdagodott, ami abból a szempontból (is) jó hír, hogy az összetett második-harmadik helyért folyó csata még teljesen nyílt.

 

KASSA-RALI, AZ OB 6. FUTAMA

Abszolút végeredmény:1. ifj. Tóth János, Szőke Tamás (Peugeot Total Hungária Rallye Team, Peugeot 208 T16 R5) 1:21:24.5, 2. Vincze, Kuti (Overdose Média, Mitsubishi Lancer Evo9) 2.9 másodperc hátrány, 3. Kazár, Ferencz (Pro Racers, Ford Fiesta R5) 14.3 mp h.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ