Elindult a Dakar Rally, mi pedig felkértük Horváth Lajos „Laller” terepmotorost, hogy szakértőként segítse a munkánkat, és naponta pár mondatban foglalja össze nekünk, ő hogyan látja a kétkerekűek versengését.
Laller a KTM-je nyergében kétszer is megjárta a Dakart, és ugyan célba érni nem sikerült neki, így is rengeteg élménnyel, valamint értékes tapasztalattal gazdagodott. A FIM-E Európa bajnoki címet nyert és az NVSZ által 2018-as Év Motorsport Versenyzőjének választott pilóta így értékelte a 2020-as Dakar fekete napját:
„Sajnos szomorú hírrel kell kezdenünk a mai összefoglalót: a 276. kilométeren elesett, és elhunyt Paulo Goncalves portugál motorversenyző. Az eset sokkolta az egész Dakaros és motoros társadalmat, a szervezők így jobbnak látták törölni a nyolcadik szakaszt. Nyugodj békében, Bajnok…
A hetedik napon Riyadh-Wadi Al Dawasir között 195 km összekötő és 546 km speciál szakasz várt a mezőnyre. Az idei Dakar leghosszabb napja, dűne rendszerek között vezetett, mindenhol homok és homok. A szervezők szerint eddig is nehéz volt a verseny, azonban most kezdődik csak az igazi a feketeleves, és a hátralevő napok okozhatnak még komoly meglepetéseket.
A hetedik napon Brabec kezdte a táncot, és ahogy arra számítani lehetett, a mögüle indulok ki is használták a helyzeti előnyüket. Barrada és a már felszabadultan motorozó Benavides – aki a motorjának meghibásodása miatt már elveszítette a dobogós esélyeit – tökéletesen uralták a terepet. Ahhoz képest, hogy elsőként startolt el Brabec, elég jól alkalmazkodott, és csupán 4perc 52 mp hátrányt szedett össze, de az összetettben így is növelni tudta az előnyét Price előtt.
Brabec, Barreda és Quitanilla is kihagytak egy GPS pontot, ezt még vizsgálják a sportbírók.”
Mai eredmény: 1.K.Benavides 4:36:22 ó 2.J.Barreda +1:23 p 3.M.Walkner +4:17 p
Abszolút: 1.Brabec 29:25:01 ó 2.Qutanilla +24:48 p 3.Cornejo Florimo +27:01 p 4.Price +28:44 p.
************
matezsoltee